Autfitt, olvasta a bejegyzés szövegét, egy pillanatra azt hitte, káprázik a szeme, rosszul lát, biztosan túl sokáig meredt a képernyőre, igen, ez lehetett a gond, reggel fél nyolctól megállás nélkül dolgozott, egyik számlát a másik után könyvelte le, a vizeskancsóját is a konyhában felejtette reggel, annyira sietett, egy kortyot sem ivott, mióta megérkezett, nem csoda hát, hogy a szemei már kápráztak. Frissítette az oldalt, autfitt, olvasta újra a bejegyzést az anyja képe felett. Az iroda túlsó felében a nyomda gyors, szaggatott hangot hallatott. Mechanikus röhögés. Érezte, ahogy a nyaki ütőere lüktet a nyomástól, aztán hirtelen kigyullad az arca szégyenében. Ha ő látta, akkor mindenki más is. Egyik munkatársa anyját sem ismerte, bezzeg az övét mindenki. Mióta nyugdíjazták, folyton bejárt, hozott egy tálca meggyes piskótát, le kellett fénymásolni az orvosi zárójelentését, mindig talált okot arra, hogy megjelenjen. Pontosan emiatt készített neki egy Facebook-oldalt, ne őt zaklassa állandóan, ahogy az elmúlt évben minden egyes nap. Ismerősnek jelölte az anyja távoli rokonait, régi szövetkezeti kollégáit, egykori osztálytársait. Majd a megosztott fotók nézegetése, a levelezés lefoglalják egy kicsit, gondolta, talán még valamelyik régi barátnőjével is egymásra találnak, és együtt járnak majd le a nyugdíjasklubba. Az anyja persze bekövette az összes munkatársát innét az irodából, születésnapjukra pedig tűzijátékos, virágcsokros és pezsgősüveges gratulációkat posztolt az oldalaikra.Néhány gyorstalpaló Facebook-tanfolyamot már maguk mögött hagytak. Az elsőre akkor volt szükség, amikor az anyja mindenkinek, aki a nyaralásról posztolt, megköszönte, hogy képeket küld neki. Köszönöm a csodálatos fotókat, Gabika! Ne felejtsetek el fertőtleníteni, mert a Szabó Laciék is négy napig fostak Egyiptomban! Kifizették azt a drága utazást, még hitelt is vettek fel rá, a lányom mondta, aztán a bordó bársony bárszék helyett csak a vécén ültek napokig. Nem neked küldték azokat a fotókat, anyuka, magyarázta neki mérgesen, nem nekem, hát akkor mégis hogy látom őket, kérdezett vissza az anyja meglepetten, és bár azt hitte, sikerült még időben törölnie a személyes üzenetnek szánt, de nyilvánosra sikeredett hozzászólását a medenceparti fotók alól, másnap, mikor a Laci nem fogadta a köszönését a büfében, elég egyértelművé vált számára, hogy az bizony olvasta a Gabinak szánt egészségmegőrző célzatú jó tanácsot.Az anyja sértődötten, de megígérte, hogy nem ír egy ismerőse bejegyzése alá sem egy ideig, helyette viszont felfedezte, hogyan tud képeket megosztani a közösségi oldalon. Először az orchideáit fotózta le szép sorban, fehér, sárga, lila pöttyös orchidea megjelöléssel töltötte fel a róluk készült fényképeket. Aztán a napi rendszerességű ételfotók következtek, a rosszul élesített képeken sokszor azt sem ismerte fel, mi szerepel az anyja tányérján.A dolgok akkor kezdtek elfajulni, amikor megjelentek az „autfittes” képek, amelyek a közösségi médiában a fiatalok körében népszerű, a napi viseletüket bemutató képek és videók hatására születtek meg. Az anyja rég nem hordott színes, miniszoknyás kiskosztümökben pózolt a falitükör előtt, a háttérben a zöld fotel karfáján a hanyagul odadobott fehér melltartója díszelgett.Ez mind azért van, mert nem foglalkozol vele eleget, pedig se kutyád, se macskád nincs, hallgatta meglepetten a bátyja szemrehányását, majd mikor megkérdezte tőle, mikor tervez hazajönni Düsseldorfból, ahol a német kapitalizmust építette immár tíz éve, és bár kutyája és macskája neki sem volt, csak egy Hilde nevű felesége és egy Max nevű hatéves fia, akikkel nyugodtan hazautazhatott volna évente akár többször is, az dühösen kiosztotta őt, amiért harmincöt évesen semmit se tud az életről, ahogy arról sem, mennyi felelősséggel jár az ő munkája, amelynek köszönhetően az anyjuk évente kétszer is üdülhet Hévízen. Egész éjjel nem aludt, Rexet és Cirmit, a sosem volt kutyáját és macskáját siratta.Szánalmas, ahogy tízpercenként a nyugdíjas anyám Facebook-oldalát frissítgetem, nem árt ezzel az ártatlan szórakozással senkinek sem, nyugtatta magát másnap reggel, belekortyolt a tejeskávéjába, majd leharapta a nosztalgiakiflije csücskét. Ahogy a mobilja képernyőjére nézett, az egykori szövetkezeti agronómus pocakos, piros fecske fürdőnadrágos fotója villant fel előtte. Fú, de fess vagy, Béla, tisztára elkapott a nosztalgia, írta a kép alá az anyja. A mondat végére egy hatalmas, lógó nyelvű sárga emojit biggyesztett.
