Belarusz gazdaság: Egyet előre...majd hátra arc!
A Belarusz Köztársaság a Szovjetunió széthullásával „nyerte el” függetlenségét 1991. december 8-án. Ezt megelőzően az ország jelenlegi területe a tizenhatodiktól a tizennyolcadik századig lengyel uralom alatt állt, ezt követően a cári birodalom része volt, majd egészen az ország függetlenedéséig szovjet-Belaruszról lehet beszélni.
A Szovjetunióba betagolt országban az 1950-es évekig drámai változások zajlottak le, melyek a társadalom szociális és nemzetiségi struktúráját nagymértékben befolyásolták. Pavel Tereskovics minszki történész szerint az évekig zajló erőszakos betelepítések, a lakosságcsere, valamint a kollektivizálás „következtében a társadalom atomizált, russzifikált és szovjetizált városba áramló paraszti származású migránsok tömegévé alakult át, akiket megfosztottak valódi nemzeti elitjüktől, de még nemzeti öntudatuktól is.” Erre a nemzeti jelleget romboló folyamatra csak még inkább ráerősített a hatvanas évektől a nyolcvanas évekig zajló intenzív iparosítás és urbanizáció.
Belarusz a második világháborús károk helyreállítását és a gazdasági stabilizációt követően viszonylag fejlett gazdasággal bírt. Az életszínvonal a „birodalmi” átlagnál magasabb volt, a szocializmus kirakat-államának számított. Az ország gazdasága még a Szovjetunió utolsó évtizedében is növekedést mutatott.
A nemzeti-társadalmi elit hiánya, valamint az átlagánál magasabb életszínvonal következtében az ország a ’91-es függetlenné válását nem olyan érzelmi hevülettel élte meg, mint akkori sorstársai; nem tudatos, nemzeti érzetű tömegek küzdelmének az eredménye volt ez, hanem egyfajta véletlen, nem különösebben áhított ajándék.
A gazdaság átalakításának kezdetei, majd teljes hátra arc
A független Belarusz Köztársaság kikiáltása utáni években megfigyelhető volt egyfajta kezdődő kapitalista reform, mely magába foglalta a kisebb állami vállalatok privatizálását, a magántulajdon intézményének létrehozását, valamint a vállalkozói szellem fejlesztésére is kísérletet tettek. Ezt követően az ország gazdasági helyzete romlott, egyre nagyobb volt a korrupció, valamint az életszínvonal is visszaesett, melyek együttesen nosztalgikus érzést váltottak ki az egykori Szovjetunió iránt.
1994-ben a köztársasági elnöki választásokon Alekszandr Lukasenko, az ország jelenlegi vezetője nyert. Lukasenko populista, demagóg jelszavai az országban uralkodó nosztalgikus hangulatot meglovagolva a korábbi rendszerhez való visszatérés, valamint a nomenklatúra és a vállalkozók elleni harc volt. Kiszélesítve az elnöki jogköröket a 1996-ban megtartott „népszavazás” alapján Lukasenko olyan tekintélyuralmi rendszert hozott létre, melyben minden hatalom az ő kezében összpontosul. Leállították az országban a piaci reformokat, lényegében hadat üzentek a magánszektornak, a titkosszolgálatokat visszahelyezték korábbi funkciójukba, megkezdődött az ellenzék üldözése, valamint a Nyugat-ellenes atmoszféra beágyazása a társadalom tudatába.
1997-ben megindult a GDP növekedése, majd 1999-ben az orosz válság hatására valamelyest megtorpant, de 2000-ben már újra bővült a gazdaság, ami az akkor egekbe szökő olajáraknak köszönhető. A belarusz statisztikák alapján 2001-ben 4,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék. A Világbank adatai alapján 2001 és 2008 között a belarusz GDP átlagosan 8,3 százalékos éves növekedést mutatott. A gyors gazdasági növekedés hajtóereje a térség kedvező tényezői voltak, úgy mint az erős export kereslet a kulcsfontosságú kereskedelemi partnerekkel (FÁK-régió, különösen Oroszország), alulárazott energiaimport Oroszországból, valamint a nagy nyereséggel exportált feldolgozott olaj-és egyéb termékek, például műtrágya exportálása, melyek ára különösen a válságot megelőző években meredeken emelkedett.
Az ország ugyan csekély mennyiségű nyers kőolajkészlettel rendelkezik, viszont azt a földgázzal együtt Oroszországból importálja jóval a világpiaci ár alatt. Az így – áron alul – beszerzett nyersanyagokat feldolgozás után értékesítik világpiaci áron, hatalmas nyereségre téve így szert.
Oroszország 2006 vége felé azonban elkezdte fokozatosan visszavonni az energiahordozókat érintő támogatásokat Belarusztól. A két ország között a feszültség 2010-ben csúcsosodott ki, mikor is Moszkva teljesen leállította a kedvezményes árú kőolaj és földgáz árusítását Minszk számára. Ezzel párhuzamosan a gazdaságban fokozatosan alakult ki mind a külkereskedelmi egyensúlyhiány, valamint ahogy Oroszország megkezdte a világpiaci árak bevezetését a folyó fizetési mérleg hiánya is egyre nagyobb lett.
A gazdasági világválság és az orosz pénzügyi válság hatásai
A 2008/2009-es világgazdasági válság nagymértékben visszavetette az exportkeresletet, és nagyban korlátozta az ország külső hitelekhez való hozzájutását. A gazdaság növekedése 2009-ben 0,2 százalékra esett vissza. A kormány elhibázott politikája következtében az infláció ugyanebben az évben 109 százalékra rúgott. A válságot súlyosbította az orosz energiaimport – már említett – megnövekedett költségei, valamint a felülértékelt belarusz rubel.
A valutát 2011-ben végül leértékelték, melynek következtében a fizetőeszköz értéke csaknem a harmadára esett vissza a dollárhoz viszonyítva. Ugyanezen év novemberében Minszk eladta még meglevő Beltransgaz – részesedését körülbelül két és fél milliárd dollár értékben.
A makrogazdasági stabilitást csak 2013-ra sikerült elérni jelentős külső segítséggel: Belarusz az Eurázsiai Gazdasági Közösség Mentőcsomag-alapjától csaknem három milliárd dollárnyi segélyt, valamint az orosz állami tulajdonú Sberbanktól egymilliárd dollárnyi kölcsönt kapott, továbbá sikerült Oroszországgal tető alá hozni egy új kedvező energia-kereskedelmi megállapodást.
A 2014-es orosz pénzügyi válság nyomás alá helyezte az Oroszországgal szoros kereskedelmi kapcsolatban lévő országok devizáit, kiváltva azok dollárral szembeni leértékelését. Ez tovább súlyosbította Belarusz strukturális gazdasági hiányosságait. Az orosz termelés és fogyasztás visszaesése közvetlenül mérsékli a poszt-szovjet tagállamok - így Belarusz - exportkeresletét, miközben a rubel leértékelése csökkenti árverseny-képességüket. A belarusz jegybank 2014-ben és idén januárban több lépésben, összesen harmincöt százalékkal értékelte le az ország valutáját.
Belarusz a 2015-ös évet stagnáló gazdasági növekedéssel és megcsappant „keményvaluta” tartalékkal kezdte meg. Ez évtől ugyan Minszk ismét importálhat kőolajat és földgázt Oroszországból kedvezményes áron, azonban napjaink csökkenő kőolajárai következtében az abból befolyó bevételek is csökkennek.
Hazai hangok: a gazdasági rendszer kritikája
Valerij Karbalevics minszki politológus szerint Belarusz annak példája lett, hogy a demokratikus átalakítás igenis megfordítható. Összességében elmondható, hogy az ország jelenleg egy központilag szabályozott, leginkább állami tulajdonú gazdasággal bír, mely szorosan kötődik Oroszországhoz. Moszkva Minszk legfőbb energiaellátója, valamint Belarusz exportjának negyven százaléka az orosz piacra irányul.
Az ország gazdasága elsősorban az iparon alapul, azonban ez technikailag idejétmúlt, nem energiahatékony, és mint az látható, az oroszok által biztosított energiától nagyban függ. Iparának nyolcvan százaléka, a bankszektor hetvenöt százaléka állami kézben van. Az orosz pénzügyi válság csökkenti a térségbe áramló működő tőkét, továbbá a külföldi befektetéseket gátolja az országban uralkodó nyugat-ellenes légkör. Belarusz alapvetően jó mezőgazdasági bázissal rendelkezik, azonban ez a szféra nagyban függ a kormányzati támogatásoktól, valamint elmondható erről is, hogy energetikai szempontból nagyon nem hatékony.
Az elmúlt évek makrogazdasági válsága felszínre hozta a belarusz állami központú gazdaságpolitikai modell súlyos strukturális korlátait, valamint hibáit. Az ország makrogazdasági stabilitása továbbra is nagyon törékeny, és mint az látható, lényegében teljes mértékben az orosz gazdaság mozgását követi le. A gazdaságban az állami tulajdonú vállalatok dominálnak, a magánszektor, különösen a kis-és középvállalkozások szinte teljes mértékben a háttérbe szorulnak. A gazdaság továbbra is az energia- és nyersanyagexport világpiaci árváltozásainak kitett, ezzel párhuzamosan a termelékenység növekedése –különösen az állami szektorban - stagnál.
Valerij Karbalevics minszki politológus szerint Belarusz mindaddig állandó társadalmi és gazdasági válságra van kárhoztatva, amíg az ország az évek alatt kialakított, történelmi perspektívával nem rendelkező társadalmi modell keretei között működik. Mikhal Zaleszki minszki közgazdász is rámutat arra, hogy milyen nehéz sikerrel kecsegtető gazdasági stratégiákat a társadalmi tudat előzetes megváltoztatása nélkül véghezvinni.