A török külügyminiszter szerint az unió vezetési válsággal küzd
A török diplomácia vezetője kiemelte, hogy az EU az elmúlt tíz évben elvesztette hitelességét, miután képtelen volt reagálni az iraki, szíriai és ukrán válságra.
A török diplomácia vezetője kiemelte, hogy az EU az elmúlt tíz évben elvesztette hitelességét, miután képtelen volt reagálni az iraki, szíriai és ukrán válságra.
A miniszter szerint Oroszország és Egyiptom azt tervezi, hogy kutatási és fejlesztési együttműködésbe kezd a katonai repülőgépgyártásban.
A JP Morgan minden hónapban közzéteszi a legnagyobb nemzetgazdaságok feldolgozó és szolgáltatási szektorainak aktivitási adataiból képzett saját, összesített beszerzésimenedzser-indexét (BMI), amelyet kivetít a világgazdaság egészére.
Ugyanakkor a szavazók 59 százaléka szerint a novemberi voksolásokon Clinton szerzi meg a szükséges 270 elektori voksot, és csak 34 százalékuk véli úgy, hogy Trumpé lesz a több elektori voks.
Az országhatárokat átlépő, "barangolásos" mobilhasználat különdíját lépcsőzetesen számolják fel. Már az elmúlt években is fokozatosan csökkentek a roamingtarifák az EU-n belül.
A határmenti területek elfoglalása után tovább nyomul dél felé, a szíriai Báb város irányába a Törökország támogatta Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) mérsékelt ellenzéki fegyveres csoport.
Öt és fél év börtönbüntetést rótt ki kedden a londoni központi büntetőbíróság az egyik leghírhedtebb radikális iszlám hitszónokra, aki a vád szerint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet támogatására buzdította híveit.
Egy véletlenül kiszivárgott e-mail alapján valószínűsíthető, hogy a legújabb iPhone készülékkel egy időben új, vezeték nélküli Beats fejhallgatók is érkeznek.
Csak akkor lép életbe a szükségállapot, ha az idei évre meghatározott kvótánál, 37 500-nál több menekültügyi eljárás indul meg idén Ausztriában.
Moszkva törekvései az európai biztonsági rendszer megsemmisítésére kontinentális és globális problémát jelentenek, amelyet nem lehet kétoldalú alapon megoldani - figyelmeztetett Petro Porosenko ukrán elnök.
Október közepén nyílik meg Párizsban az első átmeneti menekülttábor, ahol eleinte egyszerre mintegy 400, az év végén pedig már 600 embert tudnak majd ellátni - jelentette be kedden Anne Hidalgo, a francia főváros polgármestere.
A vádhatóság 60 napra felügyelet alá helyezte a szociáldemokrata politikust. Pontának ez idő alatt egy megszabott menetrend szerint rendszeresen jelentkeznie kell a rendőrségen és csak előzetes ügyészi vagy bírói engedéllyel hagyhatja el az országot.
A ByLock nevű titkosított üzenetküldő alkalmazás használata miatt adtak ki elfogatóparancsot 147 tanár ellen Törökországban.
A német gyógyszer- és vegyipari óriás Bayer AG hétfőn bejelentette, hogy a Monsanto vetőmaggyártó felvásárlásával kapcsolatos ajánlatukat 65 milliárd dollárra emelték.
Júliusban a vártnál kisebb mértékben nőttek a német gyáripari megrendelések - közölte kedden a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Bár Obamának elég magas az ingerküszöbe, a fülöp-szigeteki elnök beszólásait már nem viselte el, így inkább lemondta találkozójukat.
A CSU vezetése már a hét végén rögzíti álláspontját, és utána meglátják, hogy meg tudnak-e egyezni a CDU-val - mondta Horst Seehofer.
May zárta a G20 csoport találkozóját a kínai Hangcsouban, ahol beszélt Nagy-Britannia vezető pozíciójáról a globális szabadkereskedelemben, illetve kizárta a pontalapú elbírálási rendszert.
103news.com — информационный сайт, транслирующий новости города Вашего города онлайн. Всё, что происходило и происходит в городе — в оперативной ленте ежедневных новостей в интерактивном режиме на сайте 103news.com.
Самые свежие новости Вашего города, а также полный архив ежедневных событий города с аналитикой, комментариями и прямыми ссылками на источники информации. Местные городские, авторитетные региональные и популярные федеральные новостные агентства и телеканалы — в одной ленте новостей, упорядоченные по времени публикации и с обязательным указанием первоисточника информации. Ничего лишнего. Всё о чём говорят, пишут в газетах и блогах, показывают по телевизору и транслируют в интернете — из первых рук.
103news.com — самый полный календарь значимых и не очень событий Вашего города, в Вашем городе и о Вашем городе вчера, сегодня и прямо сейчас — от пользователей нашего сайта в режиме онлайн. А также — актуальные статьи и мировые новости.
Если же Вы проживаете в городе Вашем городе или у Вас есть просто интересная информация о городе и горожанах мы всегда рады разместить её на нашем портале с указанием в публикации Вашего авторства. Пишите нам на электронный адрес: mail@29ru.net. Создайте свой блог и, если он будет интересен, то Вы получите совершенно бесплатно баннер и прямую ссылку на него, размещённую на всех страницах региональных интернет-ресурсов нашей веб-группы, а это — более 1 000 000 просмотров в месяц.
103news.com — быстрее, чем Я..., самые свежие и актуальные новости Вашего города — каждый день, каждый час с ежеминутным обновлением! Мгновенная публикация на языке оригинала, без модерации и без купюр в разделе Пользователи сайта 103news.com.
Как добавить свои новости в наши трансляции? Очень просто. Достаточно отправить заявку на наш электронный адрес mail@29ru.net с указанием адреса Вашей ленты новостей в формате RSS или подать заявку на включение Вашего сайта в наш каталог через форму. После модерации заявки в течении 24 часов Ваша лента новостей начнёт транслироваться в разделе Вашего города. Все новости в нашей ленте новостей отсортированы поминутно по времени публикации, которое указано напротив каждой новости справа также как и прямая ссылка на источник информации. Если у Вас есть интересные фото Вашего города или других населённых пунктов Вашего региона мы также готовы опубликовать их в разделе Вашего города в нашем каталоге региональных сайтов, который на сегодняшний день является самым большим региональным ресурсом, охватывающим все города не только России и Украины, но ещё и Белоруссии и Абхазии. Прислать фото можно здесь. Оперативно разместить свою новость в Вашем городе можно самостоятельно через форму.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости