A török és kínai jegybank végrehajtotta az első devizacsere-műveletet
Kína Törökország legnagyobb kereskedelmi partnereinek egyike. Tavaly a kétoldalú kereskedelmi forgalom a két ország között 28 milliárd dollárt tett ki.
Kína Törökország legnagyobb kereskedelmi partnereinek egyike. Tavaly a kétoldalú kereskedelmi forgalom a két ország között 28 milliárd dollárt tett ki.
Nagy londoni elemzőházak nem tekintik biztosnak, hogy Trump törli a Moszkva ellen foganatosított szankcióintézkedéseket.
A tagállamoknak az eljárás csütörtöki megindításától számítva két hónap áll rendelkezésükre, hogy válaszoljanak a bizottság felvetéseire. Ennek elmulasztása esetén az Európai Bizottság indoklással ellátott véleményt adhat ki részükre.
A WirtschaftsWoche a közlekedési minisztérium szóvivőjét idézve arról számol be, hogy a KBA a jármű üzemmódját a kormányállás szöge alapján felismerő szoftverről kapott tájékoztatást a Porsche belső forrásaitól.
A közelmúltban több német politikus vált hackertámadás áldozatává. Maassen szerint ezek célja az lehetett, hogy az elkövetők olyan információk birtokába jussanak, amelyekkel tönkretehetik a közszereplők hitelességét.
Oroszország és Törökország októberben kötötte meg a kormányközi megállapodást a Török Áramlat megépítéséről. A tervek szerint a munkálatok 2019 végére fejeződnek be.
Eddig nem lehetett visszaküldeni menedékkérőket Görögországba, mert több bírósági ítélet is kimondta, hogy a görög menekültügyi rendszerben embertelen vagy megalázó bánásmóddal felérő körülmények uralkodtak.
A Dozsgy szerint a Kremlben napirenden tartották ugyan az elnökválasztás előrehozásának lehetőségét 2017 tavaszára, de Donald Trump amerikai elnökké választása után elálltak az elképzeléstől.
Az eredetileg 2017 márciusi lejárattal tervezett APP eszközvásárlási program futamidejét legalább 2017 decemberéig, vagy szükség esetén még tovább is meghosszabbítják.
Az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament képviselőinek sikerült megállapodniuk arról, hogy a jövőben egyszerűbben fel lehessen függeszteni a vízummentességet, így továbbléphet az ukrán és a grúz vízumliberalizáció kérdése.
Moszkvába érkezett Carter Page, Donald Trump megválasztott amerikai elnök tanácsadója, hogy befolyásos orosz üzletemberekkel és szellemi vezetőkkel tárgyaljon - jelentette csütörtökön a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
Képzeljünk el egy olyan, okostelefonra tervezett applikációt, amely bárkit képes felismerni egy általunk készített kép alapján és meg is találja az illetőt a közösségi portálokon. Az oroszok egy ilyen programot alkottak meg.
A szíriai helyzetről tanácskozott röviden szerdán Hamburgban Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter. Közben Berlin azonnali tűzszünet elrendelését követeli Aleppóban.
Nagy többséggel elvi támogatását adta a brit parlament szerdán ahhoz a menetrendhez, amelyet a konzervatív párti kormány dolgozott ki a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindítására.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség és az elektronikus kommunikáció lehallgatására szakosodott brit figyelőszolgálat képes a légitársaságok utasai által folytatott telefonbeszélgetések lehallgatására és az adatforgalom megfigyelésére - írta szerdán a Le Monde, Edward Snowdentől származó titkos iratokra hivatkozva.
103news.com — информационный сайт, транслирующий новости города Вашего города онлайн. Всё, что происходило и происходит в городе — в оперативной ленте ежедневных новостей в интерактивном режиме на сайте 103news.com.
Самые свежие новости Вашего города, а также полный архив ежедневных событий города с аналитикой, комментариями и прямыми ссылками на источники информации. Местные городские, авторитетные региональные и популярные федеральные новостные агентства и телеканалы — в одной ленте новостей, упорядоченные по времени публикации и с обязательным указанием первоисточника информации. Ничего лишнего. Всё о чём говорят, пишут в газетах и блогах, показывают по телевизору и транслируют в интернете — из первых рук.
103news.com — самый полный календарь значимых и не очень событий Вашего города, в Вашем городе и о Вашем городе вчера, сегодня и прямо сейчас — от пользователей нашего сайта в режиме онлайн. А также — актуальные статьи и мировые новости.
Если же Вы проживаете в городе Вашем городе или у Вас есть просто интересная информация о городе и горожанах мы всегда рады разместить её на нашем портале с указанием в публикации Вашего авторства. Пишите нам на электронный адрес: mail@29ru.net. Создайте свой блог и, если он будет интересен, то Вы получите совершенно бесплатно баннер и прямую ссылку на него, размещённую на всех страницах региональных интернет-ресурсов нашей веб-группы, а это — более 1 000 000 просмотров в месяц.
103news.com — быстрее, чем Я..., самые свежие и актуальные новости Вашего города — каждый день, каждый час с ежеминутным обновлением! Мгновенная публикация на языке оригинала, без модерации и без купюр в разделе Пользователи сайта 103news.com.
Как добавить свои новости в наши трансляции? Очень просто. Достаточно отправить заявку на наш электронный адрес mail@29ru.net с указанием адреса Вашей ленты новостей в формате RSS или подать заявку на включение Вашего сайта в наш каталог через форму. После модерации заявки в течении 24 часов Ваша лента новостей начнёт транслироваться в разделе Вашего города. Все новости в нашей ленте новостей отсортированы поминутно по времени публикации, которое указано напротив каждой новости справа также как и прямая ссылка на источник информации. Если у Вас есть интересные фото Вашего города или других населённых пунктов Вашего региона мы также готовы опубликовать их в разделе Вашего города в нашем каталоге региональных сайтов, который на сегодняшний день является самым большим региональным ресурсом, охватывающим все города не только России и Украины, но ещё и Белоруссии и Абхазии. Прислать фото можно здесь. Оперативно разместить свою новость в Вашем городе можно самостоятельно через форму.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости