A szervezők szerint a taps idén tavasszal nem a nézőtérről szól a művészeknek, hanem az ablakokból az egészségügyi dolgozóknak, köszönet jár nekik.
A rendőrséggel együttműködve a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Központ katonái segítik a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozás betartatását reggel 8 órától - írta a honvedelem.hu szombat [...]
Franciaországban 24 óra alatt 319-cel 2314-re emelkedett a koronavírus-fertőzés miatt kórházban elhunyt áldozatok száma - közölte szombaton honlapján a francia kormány. Édouard Philippe miniszterelnök [...]
Ez 8 munkanapot jelent, amit az elképzelések szerint fokozatosan dolgoznak majd le a munkavállalók a járvány elmúltával.
A koronavírus-járvány érinti a Nemzeti Sport megjelenését is.
Jair Bolsonaro brazil elnök szerint Sao Paolo kormányzója politikai indokból manipulálja a koronavírus áldozatainak számát, írja a Reuters. A járvány kapcsán elég durva belharc alakult ki az ország kö [...]
Karantén alá kerülhet az Egyesült Államok három tagállama - közölte Donald Trump amerikai elnök szombaton, New York állam kormányzója pedig bejelentette, hogy elhalasztják az előválasztást. "S [...]
Az HBO új dokumentumfilmje, Az igazság nyomában a fake news jelenségét vizsgálja megdöbbentő példákon keresztül.
Egy órára lekapcsolták Budapest díszkivilágítását Föld Órája elnevezésű akcióhoz csatlakozva - közölte Karácsony Gergely szombat este a Facebook-oldalán. A WWF kezdeményezésére Budapest is csatlakozo [...]
Meglehet. Ahogy az is megeshet, hogy ennek a világnak lesz vége valóban, és ismétlővizsgára bocsáttatunk valamennyien. Mu, Lemuria, Atlantisz. Mondhatja bárki: mese az, de a meséknek úgy látszik szép [...]
Meghaladta a tízezret szombat estére a Covid-19 halálos áldozatainak száma Olaszországban, így a járvány európai gócának számító ország gyászolja világszerte a betegség legtöbb áldozatát. A polgári v [...]
Az egész város és az egész ország egy emberként drukkol az egészségügyben dolgozóknak, hogy az ország legyőzhesse a járványt, és ne a járvány győzze le az országot. Budapest minden polgára nevében mondok köszönetet a kórházakban, rendelőkben dolgozó orvosoknak és nővéreknek - mondta a Facebookon közzétett videóban Karácsony Gergely főpolgármester. Apró gesztusként mától fehér színű lesz a Lánchíd díszkivilágításának színe, ahogy fehér színű az egészségügyben dolgozók köpenye. Ez az újrakezdés lehetősége is... Читать дальше...
39 hét után újra volt telitalálat az ötös lottón. A szerencsés nyertes, így 6,43 milliárd forinttal lett gazdagabb. És akkor ne húzzuk tovább íme a milliárdossá tevő számok: 20 (húsz) 33 (harminchárom) 39 (harminckilenc) 50 (ötven) 64 (hatvannégy) Az egy darab ötös mellett volt 41 négyes is, arra 1,9 milliót fizetnek. A hármasok 24 ezer, a kettesek 2115 forintot érnek. (Belföld)
A szükségállapot ideje alatt hétvégenként négyszer le fogják játszani Románia himnuszának első három szakaszát - írja a Digi24 a belügyminiszter, Marcel Vela rendeletére hivatkozva. A rendelet márc [...]
Mindenki tudja, hogy mi jön, de nincs pánik - mondta Kincses Gyula. Az egészségügyi dolgozók körében tízszeres lehet a megfertőződési arány.
Orvosszakmai kérdésekben nem, de járványveszéllyel összefüggő javaslatokban, és készletgazdálkodási kérdésekben dönthetnek.
A mostanában a népszerűségi listák élén szereplő Fertőzés című film színészei közegészségügyi szakértők és tudósok tanácsait tolmácsolták.
Az egészségügyi dolgozók ingyenes utazásának részleteit ismertette a MÁV és Volánbusz szombaton. A két közlekedési társaság arról tájékoztatta közleményben az MTI-t, hogy az ingyenes utazásra való jo [...]
Bolsonaro szerint a gazdaság fontosabb, mint a járvány elleni védekezés.
103news.com — информационный сайт, транслирующий новости города Вашего города онлайн. Всё, что происходило и происходит в городе — в оперативной ленте ежедневных новостей в интерактивном режиме на сайте 103news.com.
Самые свежие новости Вашего города, а также полный архив ежедневных событий города с аналитикой, комментариями и прямыми ссылками на источники информации. Местные городские, авторитетные региональные и популярные федеральные новостные агентства и телеканалы — в одной ленте новостей, упорядоченные по времени публикации и с обязательным указанием первоисточника информации. Ничего лишнего. Всё о чём говорят, пишут в газетах и блогах, показывают по телевизору и транслируют в интернете — из первых рук.
103news.com — самый полный календарь значимых и не очень событий Вашего города, в Вашем городе и о Вашем городе вчера, сегодня и прямо сейчас — от пользователей нашего сайта в режиме онлайн. А также — актуальные статьи и мировые новости.
Если же Вы проживаете в городе Вашем городе или у Вас есть просто интересная информация о городе и горожанах мы всегда рады разместить её на нашем портале с указанием в публикации Вашего авторства. Пишите нам на электронный адрес: mail@29ru.net. Создайте свой блог и, если он будет интересен, то Вы получите совершенно бесплатно баннер и прямую ссылку на него, размещённую на всех страницах региональных интернет-ресурсов нашей веб-группы, а это — более 1 000 000 просмотров в месяц.
103news.com — быстрее, чем Я..., самые свежие и актуальные новости Вашего города — каждый день, каждый час с ежеминутным обновлением! Мгновенная публикация на языке оригинала, без модерации и без купюр в разделе Пользователи сайта 103news.com.
Как добавить свои новости в наши трансляции? Очень просто. Достаточно отправить заявку на наш электронный адрес mail@29ru.net с указанием адреса Вашей ленты новостей в формате RSS или подать заявку на включение Вашего сайта в наш каталог через форму. После модерации заявки в течении 24 часов Ваша лента новостей начнёт транслироваться в разделе Вашего города. Все новости в нашей ленте новостей отсортированы поминутно по времени публикации, которое указано напротив каждой новости справа также как и прямая ссылка на источник информации. Если у Вас есть интересные фото Вашего города или других населённых пунктов Вашего региона мы также готовы опубликовать их в разделе Вашего города в нашем каталоге региональных сайтов, который на сегодняшний день является самым большим региональным ресурсом, охватывающим все города не только России и Украины, но ещё и Белоруссии и Абхазии. Прислать фото можно здесь. Оперативно разместить свою новость в Вашем городе можно самостоятельно через форму.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости