Nyolcmillió dollárt zenéltek össze Elton Johnék a koronavírus-koncerttel
Az online adománygyűjtésen Mariah Carey, Alicia Keys, Billie Eilish és Dave Grohl is fellépett.
Az online adománygyűjtésen Mariah Carey, Alicia Keys, Billie Eilish és Dave Grohl is fellépett.
Bennszülött fertőzöttje is van már Brazíliában a betegségnek, Ecuadorban több ezer halottra számítanak.
Az első modernkori olimpia, az 1896-os, Athénban megrendezett nyári olimpiai játékok óta idáig három alkalommal kellett törölni a világ legjelentősebb nemzetközi sporteseményét: 1916-ban az első világháború, valamint 1940-ben és 1944-ben a második világháború miatt. A világháború befejezését követően egészen a COVID-19-es járványig olimpiát még sohasem törölték vagy halasztották el.
Pakkot kaptak Nemesbikken a "váltsághelyzetben" lévő, amúgy elég szépen köhécselő erőforrások, ami mélységesen felháborította őket. Mármint nem az, hogy pakkot kaptak, hanem az, hogy nem kap [...]
A koronavírus a második világháború óta a legnagyobb kihívás az egészségügy számára. Az viszont nem igaz, hogy az európai szolidaritást is maga alá temette a vírus. (Reflektor)
Kanye még a 2015-es MTV VMA gálán jelentette be, hogy indulni fog a 2020-as elnökválasztáson. Bár arról már lemaradt, most úgy néz ki 2024-ben tényleg belevág a dologba, ugyanis már elkezdte kampányt, és tegnap kihirdette a 4 év múlva tartandó választásokra szánt programját.
A forgalmuk csaknem kétharmadát veszítették el a magyar könyvesboltok márciusban.
Ausztrál kutatók szerint hektáronként akár 7400 liternyi bioetanolt lehet előállítani a szárazságot jól tűrő növényekből.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyomozás indítását kezdeményezte a közösségi médiában terjedő hír miatt. (Belföld)
A DK alelnökét választás rendje elleni bűntett és más bűncselekmények miatt ítéltetné el a vádhatóság.
Spanyolországban meghaladta a tízezret az új típusú koronavírus-járvány halálos áldozatainak a száma - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium csütörtökön. A tárca napi összesített adatai szerint [...]
Alig két hónapja választották meg országgyűlési képviselőnek Dunaújvárosban. A tavalyi EP-választás előtt festékszóró spray-vel több plakátot is megrongált Budapesten.
A világbajnok magyar vitorlázó évek óta a sikeres olimpiai szereplésért dolgozik, amit most sem ad fel.
Az LMP szerint leállítani és nem felgyorsítani kell a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztését, a felszabaduló mintegy ezermilliárd forintot pedig a magyar gazdaság talpra állítására kell fordítani - mondta csütörtöki online sajtótájékoztatóján a párt országgyűlési frakcióvezetője.
Vidéki iskolások kapják Kaliforniában, hogy tudjanak tanulni.
A koronavírus-járvány miatt április 19-ig meghosszabbította rendkívüli termelési szünetét az Audi Hungaria Zrt. - tájékoztatta a győri székhelyű járműgyártó vállalat kommunikációs vezetője csütörtökön az MTI-t. (Gazdaság)
Megduplázta a múlt héten beállított történelmi rekordját és 6,6 millió fölé nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban az új koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak következtében.
A nyomozás eddigi adatai szerint a fideszes képviselő hivatali helyzetével visszaélve befolyásolta pályázatok eredményét.
Korábban húsklopfolóval bántalmazta élettársát. (Bűnügy-baleset)
A londoni elemzői közösség legfrissebb előrejelzései szerint most már bizonyosra vehető, hogy az új koronavírus okozta járvány a 2008-2009-es globális pénzügyi válságnál mélyebb recesszióba sodorja az [...]
A 33 éves Missiouriban élő John Swaller ellen terrorizmus gyanúja miatt emeltek vádat, miután bement egy helyi boltba és szándékosan ráköhögött a vásárlókra.
103news.com — информационный сайт, транслирующий новости города Вашего города онлайн. Всё, что происходило и происходит в городе — в оперативной ленте ежедневных новостей в интерактивном режиме на сайте 103news.com.
Самые свежие новости Вашего города, а также полный архив ежедневных событий города с аналитикой, комментариями и прямыми ссылками на источники информации. Местные городские, авторитетные региональные и популярные федеральные новостные агентства и телеканалы — в одной ленте новостей, упорядоченные по времени публикации и с обязательным указанием первоисточника информации. Ничего лишнего. Всё о чём говорят, пишут в газетах и блогах, показывают по телевизору и транслируют в интернете — из первых рук.
103news.com — самый полный календарь значимых и не очень событий Вашего города, в Вашем городе и о Вашем городе вчера, сегодня и прямо сейчас — от пользователей нашего сайта в режиме онлайн. А также — актуальные статьи и мировые новости.
Если же Вы проживаете в городе Вашем городе или у Вас есть просто интересная информация о городе и горожанах мы всегда рады разместить её на нашем портале с указанием в публикации Вашего авторства. Пишите нам на электронный адрес: mail@29ru.net. Создайте свой блог и, если он будет интересен, то Вы получите совершенно бесплатно баннер и прямую ссылку на него, размещённую на всех страницах региональных интернет-ресурсов нашей веб-группы, а это — более 1 000 000 просмотров в месяц.
103news.com — быстрее, чем Я..., самые свежие и актуальные новости Вашего города — каждый день, каждый час с ежеминутным обновлением! Мгновенная публикация на языке оригинала, без модерации и без купюр в разделе Пользователи сайта 103news.com.
Как добавить свои новости в наши трансляции? Очень просто. Достаточно отправить заявку на наш электронный адрес mail@29ru.net с указанием адреса Вашей ленты новостей в формате RSS или подать заявку на включение Вашего сайта в наш каталог через форму. После модерации заявки в течении 24 часов Ваша лента новостей начнёт транслироваться в разделе Вашего города. Все новости в нашей ленте новостей отсортированы поминутно по времени публикации, которое указано напротив каждой новости справа также как и прямая ссылка на источник информации. Если у Вас есть интересные фото Вашего города или других населённых пунктов Вашего региона мы также готовы опубликовать их в разделе Вашего города в нашем каталоге региональных сайтов, который на сегодняшний день является самым большим региональным ресурсом, охватывающим все города не только России и Украины, но ещё и Белоруссии и Абхазии. Прислать фото можно здесь. Оперативно разместить свою новость в Вашем городе можно самостоятельно через форму.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости