Nem jött össze a csoda a Saarbrückennek, kikaptak a Leverkusentől
Első negyedosztályú együttesként jutottak el az elődöntőig, ott 3-0-ra kikaptak.
Első negyedosztályú együttesként jutottak el az elődöntőig, ott 3-0-ra kikaptak.
Három nap alatt 85 embert meglőttek, 24-et pedig megöltek. A segélyhívót négyszer annyian hívták.
Trump szerint szó sincs rendszerszintű rasszizmusról. (Külföld)
Az olaszok több mint 52 százaléka szorongással és depresszióval élte meg a koronavírus-járvány miatt elrendelt karantént - derült ki egy kedden közölt felmérésből, miközben a polgári védelmi hatóság l [...]
Castlebar Contrabandot a franciaországi viadalon szerzett súlyos sérülése miatt el kellett altatni.
Két szálon is, de a két nyomozást most egyesítették. Gyanúsítotti kihallgatás még nem volt.
Gyanúsítottat egyelőre nem hallgattak ki. (Gazdaság)
A koronavírus-járvány miatt továbbra is tilos nagy létszámú rendezvényeket tartani a belga nemzetbiztonsági tanács által meghatározott szabályok szerint. A rasszizmus és az erőszak elleni küzdelem nem [...]
Az Egyesült Arab Emírségek Etihad Airways nevű légiforgalmi társaságának óriásgépe ma este az izraeli Lod város repülőterén landolt a koronavírus-járvány leküzdésére a palesztinoknak szánt gyógyászati [...]
Hosszú szabadságvesztésre ítélte kedden az angliai Birmingham koronabírósága a National Action nevű betiltott brit "újnáci" csoport négy tagját. A 25 éves Mark Jones öt és fél év, a 24 éves [...]
A kiesési rangadón Simon Krisztián duplázott. A forduló másik meccsén folytatódott a Mezőkövesd rossz sorozata.
Több alkalommal foglalkoztunk a Magyar Posta viselt dolgaival, és fogunk is a jövőben, személyes véleményem szerint pedig a posta egy úgynevezett „állatorvosi ló”, tökéletesen leképezi azt [...]
Ezt állítja legalábbis Herman van Rompuy, annak a feloszlatott bizottságnak az elnöke, amelynek a Fidesz kizárásáról kellett volna döntenie.
Még tíz forduló hátravolt a küzdelmekből, de a koronavírus közbeszólt.
De persze itt sem a ballibekkel való összeborulás, hanem Jakabék bolsevik módszerei jelentették a kiváltó okot: Kedves barátaim, bajtársaim! A mai napon lemondtam a Heves megyei Jobbik elnöki posztj [...]
Most már nemcsak a koronavírus miatt kell maszkot viselni az ecuadori Guayas tartományban.
A költözés ellen korábban a múzeumi szakma és Budapest vezetése is tiltakozott. (Belföld)
Lettország nem hosszabbítja meg a koronavírus-járvány miatt március közepén bevezetett, június 10-én lejáró egészségügyi vészhelyzetet - jelentette be kedden Krisjanis Karins lett kormányfő. A rigai [...]
Hiába bagatellizálja el a járvány súlyosságát, a brazil elnöknek kötelessége tájékoztatni a lakosságot. (Külföld)
Egy német-chilei házaspár két gyerekével világkörüli úton volt vitorlásával, csak a hírek egy része jutott el hozzájuk, de nem úszták meg a járványt. Egyre kevesebb helyen köthettek ki, éjszaka, gumicsónakkal lopakodva próbáltak ételt szerezni.
Az Akárki címszerepében Zsótér Sándor, míg a Halál és a Bölcs szerepében Hegedűs D. Géza lép majd színpadra.
Németországban sosem volt túl kedvező Donald Trump megítélése, most azonban, hogy az elnök lebegteti azt a kérdést, kivonják-e az amerikai csapatok negyedét Németországból, még nagyobb lett a bizalmatlanság a két ország között. (Külföld)
A német kormány augusztus végéig meghosszabbítja a koronavírus-járvány miatt az Európai Unión (EU), a schengeni övezeten és az Egyesült Királyságon kívüli országokra kiadott utazási figyelmeztetését - [...]
103news.com — информационный сайт, транслирующий новости города Вашего города онлайн. Всё, что происходило и происходит в городе — в оперативной ленте ежедневных новостей в интерактивном режиме на сайте 103news.com.
Самые свежие новости Вашего города, а также полный архив ежедневных событий города с аналитикой, комментариями и прямыми ссылками на источники информации. Местные городские, авторитетные региональные и популярные федеральные новостные агентства и телеканалы — в одной ленте новостей, упорядоченные по времени публикации и с обязательным указанием первоисточника информации. Ничего лишнего. Всё о чём говорят, пишут в газетах и блогах, показывают по телевизору и транслируют в интернете — из первых рук.
103news.com — самый полный календарь значимых и не очень событий Вашего города, в Вашем городе и о Вашем городе вчера, сегодня и прямо сейчас — от пользователей нашего сайта в режиме онлайн. А также — актуальные статьи и мировые новости.
Если же Вы проживаете в городе Вашем городе или у Вас есть просто интересная информация о городе и горожанах мы всегда рады разместить её на нашем портале с указанием в публикации Вашего авторства. Пишите нам на электронный адрес: mail@29ru.net. Создайте свой блог и, если он будет интересен, то Вы получите совершенно бесплатно баннер и прямую ссылку на него, размещённую на всех страницах региональных интернет-ресурсов нашей веб-группы, а это — более 1 000 000 просмотров в месяц.
103news.com — быстрее, чем Я..., самые свежие и актуальные новости Вашего города — каждый день, каждый час с ежеминутным обновлением! Мгновенная публикация на языке оригинала, без модерации и без купюр в разделе Пользователи сайта 103news.com.
Как добавить свои новости в наши трансляции? Очень просто. Достаточно отправить заявку на наш электронный адрес mail@29ru.net с указанием адреса Вашей ленты новостей в формате RSS или подать заявку на включение Вашего сайта в наш каталог через форму. После модерации заявки в течении 24 часов Ваша лента новостей начнёт транслироваться в разделе Вашего города. Все новости в нашей ленте новостей отсортированы поминутно по времени публикации, которое указано напротив каждой новости справа также как и прямая ссылка на источник информации. Если у Вас есть интересные фото Вашего города или других населённых пунктов Вашего региона мы также готовы опубликовать их в разделе Вашего города в нашем каталоге региональных сайтов, который на сегодняшний день является самым большим региональным ресурсом, охватывающим все города не только России и Украины, но ещё и Белоруссии и Абхазии. Прислать фото можно здесь. Оперативно разместить свою новость в Вашем городе можно самостоятельно через форму.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости