Az SZFE kuratóriuma szerint minden lépésük jogszerű
Felszólítják az egyetem lemondott vezetését, hogy „a politikai nevelőtábor megszervezése és annak lelepleződése után” fejezzék be a „közjátékot”.
Felszólítják az egyetem lemondott vezetését, hogy „a politikai nevelőtábor megszervezése és annak lelepleződése után” fejezzék be a „közjátékot”.
C. Ronaldo is meglőtte a maga gólját, de a 20 éves Dejan Kulusevski is eredményes volt.
A légicsapás messze a legsúlyosabb a tűzszüneti megállapodás óta.
Légiparádét és megemlékezést tartottak vasárnap Londonban a náci Németországgal a második világháborúban vívott angliai csata 80. évfordulóján. Katonai gépek repültek át a brit főváros központja fele [...]
A polgármesteri tisztséget Birinyi László 267 szavazattal nyerte el.
Huszonkét éve vette át a település irányítását Mondok József, aki ellen per van folyamatban költségvetési csalás miatt.
Hiába várják a vásárlókat a menyasszonyi ruhák tucatjai, a járvány miatt Szucsou ötemeletes esküvőplázájába még nem igazán tértek vissza az érdeklődők.
Nem tudni, megtalálták-e a 40 éves férfit. (Bűnügy-baleset)
A politológus úgy látja, hogy a pártszimpátia határozza meg, ki tudja elfogadni a kormány járványügyi intézkedéseit.
A Ferencváros női kézilabdacsapatának játékosai és a szakmai stáb tagjai legkorábban csütörtökön vagy pénteken hagyhatják el a hatósági házi karantént - mondta Bognár László, a szakosztály ügyvezető i [...]
Senkinek sem tűnt fel, miben mesterkednek a kerítés közvetlen közelében. (Bűnügy-baleset)
A világháború egyik legendás alakulata, az Afrika-hadtest túlerő ellen is sikeres küzdelmet folytatott. A német haderő egyik erőssége a kiváló híradástechnika volt, ami biztosította a gyors hadvezetés [...]
A Franciaországban élő cseh származású író műveivel hozzájárult a demokrácia és az egymás iránti tisztelet értékeinek terjesztéséhez.
„Nem tudunk edzeni, és még jobban sűrűsödik a program. Elég nagy fejtörést okoz, hogyan kezeljük megfelelően mindezt.”
Hét független jelölt közül választották a Borsod–Abaúj–Zemplén megyei település vezetőjének.
Az intenzív terápiás szakorvos szerint az emberhiány jelenti a legnagyobb akadályt a koronavírusos betegek ellátásában.
Ahogy a mellékelt képen látszik, megsértette a közösségi alapelveket, ezért a tegnapi törlés. Egy szivárványos zászló megléte ezen talán segíthetett volna... [...]
Szigeti Szabolcs, a Komló Sport Kft. ügyvezető igazgatója vasárnap a közösségi oldalán arról számolt be, már 12 játékosuk betegedett meg.
Személyautó ütötte el a kerékpárost vasárnap este az 5203-as úton.
Az egyesület a magyar szövetséggel együtt felvette a kapcsolatot az európai szövetséggel és a szlovén klubbal.
Szijjártó Péter külügyminiszter előtte megbeszélte telefonon Boris Johnson brit miniszterelnökkel.
Szerintük önszántukból köszöntek le, de távozni nem akarnak. (Kultúra)
Halálra gázoltak egy kerékpárost Szabadszállásnál vasárnap este, a biciklist egy személyautó ütötte el - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrségi honlapon. A baleset eddig tiszt [...]
Az egyetem szerint a kuratórium egyoldalúan átírta a szabályokat, és megpróbál közvetlenül beavatkozni az intézmény irányításába.
Bernd Storck csapata továbbra is százszázalékos a szlovák élvonalban.
103news.com — информационный сайт, транслирующий новости города Вашего города онлайн. Всё, что происходило и происходит в городе — в оперативной ленте ежедневных новостей в интерактивном режиме на сайте 103news.com.
Самые свежие новости Вашего города, а также полный архив ежедневных событий города с аналитикой, комментариями и прямыми ссылками на источники информации. Местные городские, авторитетные региональные и популярные федеральные новостные агентства и телеканалы — в одной ленте новостей, упорядоченные по времени публикации и с обязательным указанием первоисточника информации. Ничего лишнего. Всё о чём говорят, пишут в газетах и блогах, показывают по телевизору и транслируют в интернете — из первых рук.
103news.com — самый полный календарь значимых и не очень событий Вашего города, в Вашем городе и о Вашем городе вчера, сегодня и прямо сейчас — от пользователей нашего сайта в режиме онлайн. А также — актуальные статьи и мировые новости.
Если же Вы проживаете в городе Вашем городе или у Вас есть просто интересная информация о городе и горожанах мы всегда рады разместить её на нашем портале с указанием в публикации Вашего авторства. Пишите нам на электронный адрес: mail@29ru.net. Создайте свой блог и, если он будет интересен, то Вы получите совершенно бесплатно баннер и прямую ссылку на него, размещённую на всех страницах региональных интернет-ресурсов нашей веб-группы, а это — более 1 000 000 просмотров в месяц.
103news.com — быстрее, чем Я..., самые свежие и актуальные новости Вашего города — каждый день, каждый час с ежеминутным обновлением! Мгновенная публикация на языке оригинала, без модерации и без купюр в разделе Пользователи сайта 103news.com.
Как добавить свои новости в наши трансляции? Очень просто. Достаточно отправить заявку на наш электронный адрес mail@29ru.net с указанием адреса Вашей ленты новостей в формате RSS или подать заявку на включение Вашего сайта в наш каталог через форму. После модерации заявки в течении 24 часов Ваша лента новостей начнёт транслироваться в разделе Вашего города. Все новости в нашей ленте новостей отсортированы поминутно по времени публикации, которое указано напротив каждой новости справа также как и прямая ссылка на источник информации. Если у Вас есть интересные фото Вашего города или других населённых пунктов Вашего региона мы также готовы опубликовать их в разделе Вашего города в нашем каталоге региональных сайтов, который на сегодняшний день является самым большим региональным ресурсом, охватывающим все города не только России и Украины, но ещё и Белоруссии и Абхазии. Прислать фото можно здесь. Оперативно разместить свою новость в Вашем городе можно самостоятельно через форму.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости