Orbán egykori minisztere is tiltakozik az uniós vétó miatt, több neves közgazdásszal együtt
Lengyel kollégáik mellett állnak ki. (Gazdaság)
Lengyel kollégáik mellett állnak ki. (Gazdaság)
Győzelemmel, méghozzá igen veretessel folytatta az Európa-bajnokságot a női válogatott, minden és annak ellenkezője is előfordulhat a folytatásban. (Sport)
Ezúttal is Szon és Kane szállította a győzelmet José Mourinho csapatának, a Spurs visszavette az első helyet a tabellán a Chelsea-től.
Másodszor kapott ki az OTP Bank Liga idei szezonjában Márton Gábor együttese, a paksiak sikerükkel felléptek a dobogó alsó fokára.
Az oktatási minisztérium közlése szerint a cél az, hogy az iszlám tanítása fontosabb szerepet kapjon az oktatásban. (Külföld)
A koronavírus-járvánnyal összefüggésbe hozható, soha nem tapasztalt érdektelenség övezi Romániában a parlamenti választásokat, amelyeken képviselőket és szenátorokat választ a következő négy évre az o [...]
Más lakásának hirdette a sajátjaként, a kauciót meg szépen zsebre vágta. (Bűnügy-baleset)
A nagyobb ellenzéki pártok bojkottja mellett megkezdődött vasárnap Venezuelában a parlamenti választás, amelynek eredményeképp várhatóan az ellenzék kezéből a Nicolás Maduro elnök vezette Szocialista [...]
A 87. percig a Kazincbarcika vezetett, mégis győztek az angyalföldiek.
Mintegy 13 ezer embert evakuáltak vasárnap a Németország pénzügyi központjának számító Frankfurtban egy második világháborús bomba hatástalanításának idejére. A mintegy féltonnás brit bomba hatástala [...]
A rendőrök és a mentők közösen próbálták stabilizálni az állapotát.
Minden tanár teljes összegű táppénzben részesül, aki munkavégzése során kapta el a koronavírust – szögezték le.
Többen egy konferencia-központban kerestek menedéket, vasárnap délig mintegy 300-an érkeztek oda. (Külföld)
Az augusztus 9-i elnökválasztás óta van belpolitikai válság.
A Készségesek koalíciója zenekarban játszott együtt a leendő külügyminiszter és Simonyi András. De a diplomáciában is készséges lesz-e Tony Blinken?
Több mint háromszáz embert vettek őrizetbe vasárnap az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök távozását követelő újabb tüntetéseken a fehérorosz fővárosban, Minszkben - közölte Aljakszandr Kupcsenyi m [...]
Ezrek vonultak vasárnap a fehérorosz főváros utcáira. (Külföld)
Hiába érkezett politikai nyomás, a streamingszolgáltató semmin sem változtat. (Kultúra)
A magyar nőikézilabda-válogatott 38-26-ra legyőzte Szerbia csapatát a dániai Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, vasárnap Koldingban. A magyarok pénteken 24-22-re kikaptak a horváto [...]
A magyar válogatott az utóbbi időszak várakozáson felüli eredményeinek – kijutás az Eb-re, az NL-ben a B divízióban csoportelsőség és felkerülés az A osztályba – köszönhetően a harmadik kalapba került a kiemeléseknél. (Sport)
Az autizmus Magyarországon csaknem 160 ezer embert érint.
A brit Nemzeti Történeti Múzeum által meghirdetett "Év Természetfotósa" pályázaton ezúttal is lesz közönségdíj, itt a múzeum által kiválasztott 25 legjobb kép közül lehet szavazni kedvencünkre 2021. február 2-ig.
Читать дальше...103news.com — информационный сайт, транслирующий новости города Вашего города онлайн. Всё, что происходило и происходит в городе — в оперативной ленте ежедневных новостей в интерактивном режиме на сайте 103news.com.
Самые свежие новости Вашего города, а также полный архив ежедневных событий города с аналитикой, комментариями и прямыми ссылками на источники информации. Местные городские, авторитетные региональные и популярные федеральные новостные агентства и телеканалы — в одной ленте новостей, упорядоченные по времени публикации и с обязательным указанием первоисточника информации. Ничего лишнего. Всё о чём говорят, пишут в газетах и блогах, показывают по телевизору и транслируют в интернете — из первых рук.
103news.com — самый полный календарь значимых и не очень событий Вашего города, в Вашем городе и о Вашем городе вчера, сегодня и прямо сейчас — от пользователей нашего сайта в режиме онлайн. А также — актуальные статьи и мировые новости.
Если же Вы проживаете в городе Вашем городе или у Вас есть просто интересная информация о городе и горожанах мы всегда рады разместить её на нашем портале с указанием в публикации Вашего авторства. Пишите нам на электронный адрес: mail@29ru.net. Создайте свой блог и, если он будет интересен, то Вы получите совершенно бесплатно баннер и прямую ссылку на него, размещённую на всех страницах региональных интернет-ресурсов нашей веб-группы, а это — более 1 000 000 просмотров в месяц.
103news.com — быстрее, чем Я..., самые свежие и актуальные новости Вашего города — каждый день, каждый час с ежеминутным обновлением! Мгновенная публикация на языке оригинала, без модерации и без купюр в разделе Пользователи сайта 103news.com.
Как добавить свои новости в наши трансляции? Очень просто. Достаточно отправить заявку на наш электронный адрес mail@29ru.net с указанием адреса Вашей ленты новостей в формате RSS или подать заявку на включение Вашего сайта в наш каталог через форму. После модерации заявки в течении 24 часов Ваша лента новостей начнёт транслироваться в разделе Вашего города. Все новости в нашей ленте новостей отсортированы поминутно по времени публикации, которое указано напротив каждой новости справа также как и прямая ссылка на источник информации. Если у Вас есть интересные фото Вашего города или других населённых пунктов Вашего региона мы также готовы опубликовать их в разделе Вашего города в нашем каталоге региональных сайтов, который на сегодняшний день является самым большим региональным ресурсом, охватывающим все города не только России и Украины, но ещё и Белоруссии и Абхазии. Прислать фото можно здесь. Оперативно разместить свою новость в Вашем городе можно самостоятельно через форму.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости