Mintegy 1500 önkéntesnek fél dózist adtak be az AstraZenecának az Oxfordi Egyetemmel közösen kifejlesztett vakcina klinikai tesztelési fázisában, pedig nem ez volt az eredeti terv: hibásan mérték ki a [...]
Úgy vélik, a volt elnök „félreérthetetlenül” felelős az amerikai demokráciát közvetlenül veszélyeztető cselekményekért.
Egy 89 éves, a koronavírus-járvány miatt üzemen kívül lévő utasszállító hajón rendeztek be oltópontot.
Adányi Alex és Habóczki Máté kedd este szerepelt utoljára a szériában.
Nem sikerült támogatást biztosítani egy új kormánytöbbség számára - jelentette be Roberto Fico, az olasz képviselőház elnöke a sajtónak, miután az államfőnek beszámolt a kormányalakítási konzultációkr [...]
A Blikk értesülései szerint Rogán Barbara húsz évvel fiatalabb férjénél.
A londoniak David Luiz és Bernd Leno kiállítása miatt kilenc emberrel fejezték be a mérkőzést.
Egy autóbaleset következtében tíz hónapig kómában volt egy brit fiatalember, mit sem tudva a koronavírus-járványról. A 19 éves Joseph Flavill ma már lábadozik, de fogalma sincs a betegségről, holott [...]
Belgiumban sem oltanak még a korcsoport felett. (Külföld)
Irán kedden bejelentette, hogy sikeresen tesztelt egy műholdhordozó rakétát, amelyet Mohamed próféta unokája, Huszein imám lováról neveztek el, Zuldzsánának. A védelmi minisztérium szerint a rakéta a [...]
A szomszéd megye nem biztosított forrást a folytatásra, így az aszfaltot egy ponton hirtelen felváltja a sártenger. (Mozaik)
A moszkvai bíróság letöltendőre változtatta az ellenzéki orosz vezetőre kiszabott három és fél éves felfüggesztett szabadságvesztést.
A sztárséf szerint a 2019-es átlag nettó árbevétel 50 százalékát kellene odaadni minden vendéglősnek.
Budapest és Nagykanizsa között még most is jelentős késéssel kell számolni.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) keddi térképe alapján Putnokon veszélyesnek minősítették a levegőt, de Kazincbarcikán, Sajószentpéteren és Salgótarjánban is egészségtelen, amely a második legrosszabb kategória.
Az újonnan kiszűrt fertőzöttek, a kórházi kezelésre szorulók és a halálozások száma egyaránt jelentős ütemben csökken Nagy-Britanniában.
Új törvényhozási döntés nélkül március végén nem csak a felhatalmazás jár le, de hatályukat vesztenék a járványügyi rendelkezések is.
Ez a harmadik koronavírus-elleni vakcina, amely forgalomba kerülhet az országban.
A második iskolai félév első napjától megnyitják az iskolákat és óvodákat azokon a településeken, ahol nem rendeltek el vesztegzárat.
Engedélyezték kedden az illetékes francia hatóságok az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyag forgalma [...]
Putnokon veszélyesnek, Kazincbarcikán, Sajószentpéteren, Salgótarjánban egészségtelennek minősítették a levegőt.
Nem tétlenkedik tovább a kormány és azonnal lép. (Gazdaság)
103news.com — информационный сайт, транслирующий новости города Вашего города онлайн. Всё, что происходило и происходит в городе — в оперативной ленте ежедневных новостей в интерактивном режиме на сайте 103news.com.
Самые свежие новости Вашего города, а также полный архив ежедневных событий города с аналитикой, комментариями и прямыми ссылками на источники информации. Местные городские, авторитетные региональные и популярные федеральные новостные агентства и телеканалы — в одной ленте новостей, упорядоченные по времени публикации и с обязательным указанием первоисточника информации. Ничего лишнего. Всё о чём говорят, пишут в газетах и блогах, показывают по телевизору и транслируют в интернете — из первых рук.
103news.com — самый полный календарь значимых и не очень событий Вашего города, в Вашем городе и о Вашем городе вчера, сегодня и прямо сейчас — от пользователей нашего сайта в режиме онлайн. А также — актуальные статьи и мировые новости.
Если же Вы проживаете в городе Вашем городе или у Вас есть просто интересная информация о городе и горожанах мы всегда рады разместить её на нашем портале с указанием в публикации Вашего авторства. Пишите нам на электронный адрес: mail@29ru.net. Создайте свой блог и, если он будет интересен, то Вы получите совершенно бесплатно баннер и прямую ссылку на него, размещённую на всех страницах региональных интернет-ресурсов нашей веб-группы, а это — более 1 000 000 просмотров в месяц.
103news.com — быстрее, чем Я..., самые свежие и актуальные новости Вашего города — каждый день, каждый час с ежеминутным обновлением! Мгновенная публикация на языке оригинала, без модерации и без купюр в разделе Пользователи сайта 103news.com.
Как добавить свои новости в наши трансляции? Очень просто. Достаточно отправить заявку на наш электронный адрес mail@29ru.net с указанием адреса Вашей ленты новостей в формате RSS или подать заявку на включение Вашего сайта в наш каталог через форму. После модерации заявки в течении 24 часов Ваша лента новостей начнёт транслироваться в разделе Вашего города. Все новости в нашей ленте новостей отсортированы поминутно по времени публикации, которое указано напротив каждой новости справа также как и прямая ссылка на источник информации. Если у Вас есть интересные фото Вашего города или других населённых пунктов Вашего региона мы также готовы опубликовать их в разделе Вашего города в нашем каталоге региональных сайтов, который на сегодняшний день является самым большим региональным ресурсом, охватывающим все города не только России и Украины, но ещё и Белоруссии и Абхазии. Прислать фото можно здесь. Оперативно разместить свою новость в Вашем городе можно самостоятельно через форму.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости