A kiesés ellen menekülő MTK belerondított a Fradi bajnokavatásába
Meglepően simán nyerték az örökrangadót a kék-fehérek, akik így életben tartották bennmaradási esélyeiket.
Meglepően simán nyerték az örökrangadót a kék-fehérek, akik így életben tartották bennmaradási esélyeiket.
Utolsó családi fotójukkal búcsúzott Berki Krisztiántól.
A fogyasztói társadalom egykor fontos üzenethordozói, ma pedig tájsebek. Radisics Milán sorozata a Nagyképen.
Megölte kiskorú gyermekét, majd magával is végzett egy férfi a gyanú szerint településen szombaton - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Читать дальше...
Az MTK Budapest háromgólos győzelmet aratott a már bajnok Ferencváros vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának szombati örökrangadóján, így életben tartotta bennmaradási esélyeit.
Читать дальше...Mardula Lajos Béla orvosi segítségre szorulhat.
A Giro d'Italia szombati időfutamán 14 órától percenként rajtoltak a versenyzők. Fetter Erik volt a magyar versenyzők közűl a leggyorsabb, utána Peák Barnabás, majd Valter Attila. Simon Philip Yates 11:50 perces idővel győzött. Mathieu van der Poel maradhat rózsaszín trikóban, összetettben ő az első.
Читать дальше...Vlagyimir Putyin továbbra sem képes elhinni azt, hogy Oroszország akár el is veszítheti ezt a háborút – mondta Bill Burns, a CIA igazgatója szombaton. Burns szerint az orosz elnök &ndas [...]
Az afganisztáni iszlamista szélsőségesek legfelsőbb vezetője azonnali hatállyal elrendelte a burka viselését nyilvános helyeken.
Читать дальше...Az észak-írországi brit fennhatóság ellen és az ír sziget újraegyesítéséért küzdő katolikus Sinn Féin párté lesz a legnagyobb létszámú frakció a belfasti parlamentben, a Stormontban a csütörtökön tart [...]
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Читать дальше...A kiskorú szülői láthatáson volt a 41 éves férfinál.
Futóverseny miatt forgalomkorlátozás lesz vasárnap a belvárosban: lezárják 6 órától 14 óráig a Pesti alsó rakpartot a Margit híd és a Népfürdő utca között, a Szabadság teret a Zoltán utca és a Honvéd [...]
A Mi Hazánk elnöke, frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt: [...]
Mint ismert, az előző rendszerben a bolsevista pártállam igyekezett háttérbe szorítani, lényegében felszámolni a vallást. A rendszerváltozás után némileg változott a helyzet, s elnyomott lelki, szelle [...]
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja egy 41 éves férfi és kiskorú gyermeke halálát. Az ügy adatai alapján egy 41 éves hetesi lakos 2022. május 7-én otthonában, ed [...]
A Brighton kiütötte az MU-t, a Chelsea a 97. percben bukta el a győzelmet.
Ukrajna miniszterelnök-helyettese közölte, hogy minden nőt, gyermeket és idős embert evakuáltak az ostromlott Azovsztal acélműből – számolt be a Sky News. Irina Verescsuk miniszterelnök-hely [...]
Az emlősök nem gyógyulnak fel súlyos gerincvelői, központi idegrendszeri betegségekből. Kivéve az afrikai tüskés egér.
Állítása szerint teljesítette főbb vállalását.
(Belföld)A Dnyeszter Menti Köztársaság hatóságai közölték, hogy előző éjjel négy alkalommal is csapást hajtottak végre ellenük az ukrán határ mentén. A hivatalosan Moldovához tartozó, oroszbarát állam szerint [...]
„Egy áprilisi kormányrendelet egy zebegényi alapítvány számára ingyenes tulajdonba adja a mögöttem álló, váci, patinás épületegyüttest. A város vezetői, de bizton állíthatom, Vác város polgárai is ezt a döntést megalapozatlannak és elfogadhatatlannak tartják” – mondta Matkovich Ilona, Vác polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Читать дальше...103news.com — информационный сайт, транслирующий новости города Вашего города онлайн. Всё, что происходило и происходит в городе — в оперативной ленте ежедневных новостей в интерактивном режиме на сайте 103news.com.
Самые свежие новости Вашего города, а также полный архив ежедневных событий города с аналитикой, комментариями и прямыми ссылками на источники информации. Местные городские, авторитетные региональные и популярные федеральные новостные агентства и телеканалы — в одной ленте новостей, упорядоченные по времени публикации и с обязательным указанием первоисточника информации. Ничего лишнего. Всё о чём говорят, пишут в газетах и блогах, показывают по телевизору и транслируют в интернете — из первых рук.
103news.com — самый полный календарь значимых и не очень событий Вашего города, в Вашем городе и о Вашем городе вчера, сегодня и прямо сейчас — от пользователей нашего сайта в режиме онлайн. А также — актуальные статьи и мировые новости.
Если же Вы проживаете в городе Вашем городе или у Вас есть просто интересная информация о городе и горожанах мы всегда рады разместить её на нашем портале с указанием в публикации Вашего авторства. Пишите нам на электронный адрес: mail@29ru.net. Создайте свой блог и, если он будет интересен, то Вы получите совершенно бесплатно баннер и прямую ссылку на него, размещённую на всех страницах региональных интернет-ресурсов нашей веб-группы, а это — более 1 000 000 просмотров в месяц.
103news.com — быстрее, чем Я..., самые свежие и актуальные новости Вашего города — каждый день, каждый час с ежеминутным обновлением! Мгновенная публикация на языке оригинала, без модерации и без купюр в разделе Пользователи сайта 103news.com.
Как добавить свои новости в наши трансляции? Очень просто. Достаточно отправить заявку на наш электронный адрес mail@29ru.net с указанием адреса Вашей ленты новостей в формате RSS или подать заявку на включение Вашего сайта в наш каталог через форму. После модерации заявки в течении 24 часов Ваша лента новостей начнёт транслироваться в разделе Вашего города. Все новости в нашей ленте новостей отсортированы поминутно по времени публикации, которое указано напротив каждой новости справа также как и прямая ссылка на источник информации. Если у Вас есть интересные фото Вашего города или других населённых пунктов Вашего региона мы также готовы опубликовать их в разделе Вашего города в нашем каталоге региональных сайтов, который на сегодняшний день является самым большим региональным ресурсом, охватывающим все города не только России и Украины, но ещё и Белоруссии и Абхазии. Прислать фото можно здесь. Оперативно разместить свою новость в Вашем городе можно самостоятельно через форму.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости