Merre fordul az új selyemút?
A Tesla kész nemzetbiztonsági kockázat, e négykerekűvel még a katonai létesítmények közelébe sem lehet furikázni – adta parancsba minap a kínai hadsereg. Mint indokolták, a kaliforniai villanyautó vezetést segítő kamerarendszere folyamatosan rögzíti a jármű környezetét, s a képekből nyerhető információk alkalmasak lehetnek Kína titkainak kifürkészésére. Nem ez az első ilyen eset, hoztak már hasonló szankciós rendelkezést, csak éppen a másik térfélen. Trump volt amerikai elnök még tavaly a kínai hátterű TikTok videómegosztót akarta kiseprűzni az USA-ból, arra hivatkozva, hogy elejét vegyék a visszaéléseknek, nehogy „idegen kezekbe” kerüljenek az amerikai felhasználók millióinak érzékeny, személyes adatai.
Ám mindez jószerivel afféle szurkapiszka a vonzások és taszítások jellemezte amerikai-kínai kapcsolatrendszerben. Elegendő csak az alaszkai Anchorage-ben március közepén tartott, legutóbbi kétoldalú külügyi csúcstalálkozóra utalni, amelyen Antony Blinken, az amerikai diplomácia vezetője beolvasott tárgyalópartnereinek. Szemükre hányta az USA-ellenes kibertámadásokat, a hongkongi autonómia sárba tiprását, Tajvan szűnni nem akaró fenyegetettségét, az ujgur etnikai kisebbség elleni túlkapásokat, s a mind agresszívabb erőfitogtatásokat a Dél-kínai-tenger térségében. De a kínaiak sem hagyták annyiban. Mi közük hozzá – riposztozott Jang Csie-cse, a külügyek főilletékese, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, majd ő is felsorolta Washington „bűnlajstromát”.
Valójában most sincs másról szó, mint a két ország globális rivalizálásról. Kína – amely gazdasági teljesítménye alapján már a világ második hatalmassága – egyre-másra intéz újabb kihívásokat, szívósan tágítja befolyási övezeteit Eurázsiától Afrikáig. És nem feltétlenül nyílt erőszakkal, erődemonstrációkkal, hanem sokkal inkább a tőke hadoszlopaival, gazdasági expanzióval. Kína már 33 ország legnagyobb exportőre, 65 ország esetében pedig első számú importőr. Az amerikai McKinsey tanácsadócég szerint ma a világgazdaság egyre jobban függ Kínától, miközben az ország külkereskedelmi kitettsége csökken. Az 1970-es évek elején a kontinensméretű ország szinte külkereskedelem nélküli, zárt gazdaság volt. Világkereskedelmi részesedése a 2000. évi 2 százalékról 2017-re 11,4 százalékra bővült. Az 500 legnagyobb vállalatból 110 kínai, s bevételüknek csak 20 százaléka származik külföldről. Egy sor csúcsiparágban – űrkutatás, robotika, elektromobilitás, 5G-hálózat, mesterséges intelligencia – az élenjárók közé tartozik (lásd keretes írásunkat).
Így aztán aligha akad a földkerekségen kormány, amely közömbösen tekintene a formálódó szuperhatalomra és legtöbbjük ne próbálna felkapaszkodni a kínai lokomotívra. Együttműködési kedvüket manapság egy különös kezdeményezés is mozgatja. A magyar fülnek kicsit kacifántos Yi Dai Yi Lu, vagyis Egy övezet, egy út (angolul: Belt and Road Initiative – BRI) névre keresztelt tervvel még 2013-ban, Kazahsztánban Hszi Csin-ping kínai államfő rukkolt elő. Mint a szabadkereskedelem felkent bajnoka javasolta: legyen a biznisz a globális közjó alapja. Minek háború, katonai erő. A békés felemelkedés jegyében Kína – úgymond kölcsönösségi, „win-win” alapon – kész újjáépíteni egykoron elveszett kapcsolódási pontjait Eurázsia országaival, s a hiányzó tőke sem gond: segítő kezet nyújt végtelennek tetsző pénzügyi erőforrásainak mozgósításával.
A szép új világot ígérő BRI az egykoron távoli régiókat összekapcsoló selyemútra hajaz, a régmúlt nagy időkben ezen át szállították Európába a távoli Kelet becses portékáit, így titokzatos kelméjét is. Ám a selyemút – amely még 1877-ben Ferdinand Richthofen német geográfustól kapta nevét – már akkor sem egy nyílegyenes ókori szupersztráda volt, hanem sokfelé elágazó utak szövevényes hálózata. Kereskedő karavánok, felfedezők, misszionáriusok, s hadak útja. A mai selyemút sem egyszerűen valamilyen transzkontinentális útépítő projekt. Sokkal inkább egy jól kifundált geostratégiai mesterterv a szuperhatalmi státus felé vezető úton. „A mai világuralmi rivalizálás közepette felértékelődik a konnektivitás, vagyis az összekapcsolódásokért folyik a küzdelem” – magyarázza Eszterhai Viktor Kína-szakértő. E fegyverek nélküli harcmodor szerint a konnektivitásba sok minden belefér: politikai koordináció a partnerországokkal, a nemzeti és nemzetközi intézmények politikáinak összehangolása, a már meglévő és új infrastrukturális létesítmények, a vasúti, tengeri és közúti szállítási hálózatok összekapcsolása, pénzügyi integráció, az érintett régiók valutáinak cseréje, s nem utolsósorban a humán szféra, a kultúra, a kutatás és az oktatás (csere)programjai is. Másképpen fogalmazva, a BRI egy térben rugalmasan bővíthető hálózat, Peking szeme előtt egy új, az eurázsiai kontinenst központba helyező nemzetközi rend hardverje lebeg – állítja Eszerhai. Mindez egyúttal megrendítheti az Egyesült Államok hegemóniáját, azt a fennálló geopolitikai világrendet, amelyet még a nyugati hatalmak a XVI. századtól kezdődő gyarmatosítás nyomán a tengeri kereskedelmi útvonalak századokon át tartó irányításával hoztak létre. Peking jószerivel kopírozza a II. világháború utáni amerikai Marshall-segélyt: ideológiai előjelek nélkül, Mianmartól Oroszországon át Magyarországig mindenkinek odatolja bőségtálját – tessék, vegyél! No persze cserébe a térfoglalásért. (Szép Szó)