Мы в Telegram
Добавить новость
World News in Hungarian

Новости сегодня на DirectAdvert

Новости сегодня от Adwile

Több mint 7 billió dollárt ér a világ top 100 márkája

A vilég top 100 márkájának értéke több mint 2 billió dollárral emelkedett 2021-ben és elérte a 7,1 billió dollárt a Kantar BrandZ rangsora alapján. Ez több, mint Németország és Franciaország GDP-jének együttes értéke.

A világ top 100 márkájának értéke több mint 2 billió dollárral emelkedett 2021-ben és elérte a 7,1 billió dollárt a Kantar BrandZ rangsora alapján. Ez több, mint Németország és Franciaország éves GDP-jének összege.

Az első helyen a tavalyi évhez hasonlóan az Amazon végzett, így immár sorban harmadik éve szerezte meg a világ legértékesebb márkája címet, márkaértéke 64%-kal 684 milliárd dollárra nőtt. Szintén megtartotta tavalyi második pozícióját az Apple, amely 74%-kal növelte márkaértékét, így már 612 milliárd dollárt ér az a bizonyos alma.

A fenti növekedéssel az Amazon és az Apple lettek a világon az első olyan márkák, melyeknek értéke meghaladja a fél billió dollárt, ráadásul a Kantar várakozásai szerint mindkét cég márkaértéke elérheti az 1 billió dolláros határt is a jövőben.

Az Amazon első könyvesboltja, kép forrása: Amazon

A harmadik helyre a Google jött fel, megelőzve a korábbi dobogós Microsoftot. Az újjáéledő reklámpiacnak köszönhetően, a Google márkaértéke 42%-kal 458 milliárd dollárra emelkedett.

A legértékesebb nem amerikai márka a kínai Tencent lett idén, 60%-os növekedéssel immár 241 milliárdot ér a kínai márka, ezzel pedig az ötödik helyet szerezte meg. Az idei top 10-be a Facebook, az Alibaba, a Visa, a McDonald’s és a Mastercard fért még be, a tavalyi évhez képest  új cég nem jutott be az első tízbe.

Feltörekvők

A kínai italgyártó Moutai kimaradt ugyan a top 10-ből, de márkaértéke egy év alatt több mint kétszeresére, 109 milliárd dollárra nőtt és ezzel a 11. helet szerezte meg. Szintén nagyot ugrott a Tesla, 275%-os márkaérték növekedésével értékeltsége 43 milliárd dollárra nőtt és az autógyárak között megszerezte az első helyet – összesítésben ez a 47. helyre volt elegendő.

A második legnagyobb növekedést a TikTok könyvelhette el 158%-kal, de a rivális Instagram márkaértéke is megduplázódott egy év alatt.

A Top 100-as összesítésbe idén 13 új márka került be, a legelőkelőbb, 12. helyen az Nvidia 105 milliárd dolláros értékkel, de a Tesla is idén szerepelt először a 100-as listán. További új belépők a Texas Instruments, a Qualcomm, a Zoom, az Intuit, az AMD, a Snapchat és a Spotify.

A teljes cikk angol nyelven a Capital.com oldalán olvasható.

Próbálja ki a tőzsdei kereskedést a Capital.com-nál!
A regisztrációs felület ide kattintva érhető el.  
Kockázati figyelmeztetés
Az ezzel a szolgáltatóval CFD-kereskedelmet folytató lakossági befektetők 71,2%-a veszteséget szenved. Gondolja át, hogy megéri-e megkockáztatnia a veszteséget. A különbözeti (CFD) ügyletekkel folytatott kereskedés kockázatos, és adott esetben a befektetett tőke teljes egészét is elveszítheti. A lehetséges veszteség nagysága a letét összegére korlátozódik.
A határidős OTC-instrumentumokkal végzett tranzakciók kockázatosak, és nemcsak nyereséget, hanem veszteségeket is eredményezhetnek. A múltbeli nyereség nem garantálja a jövőbeli nyereséget. Vegye igénybe a Capital.com képzési szolgáltatásait a kockázatok megértéséhez, még mielőtt kereskedni kezdene.
A Capital Com (UK) Limited egy Angliában és Walesben 10506220 cégjegyzékszám alatt bejegyzett társaság. A vállalat tevékenységét a brit pénzügyi felügyelet, a Financial Conduct Authority (FCA) engedélyezte és szabályozza 793714-es regisztrációs szám alatt.
A Capital Com SV Investments Limited egy HE 354252 cégjegyzékszám alatt bejegyzett ciprusi társaság. A vállalat a Ciprusi Értékpapír- és Tőzsdebizottság (CySEC) 319/17 szám alatt kibocsátott engedélye alapján és szabályozásának megfelelően folytatja tevékenységét. Capital Com SV Investments Limited, cégjegyzékszám: 354252, bejegyzett cím: 28 Octovriou 237, Lophitis Business Center II, 6. emelet, 3035, Limassol, Ciprus.

Читайте на 123ru.net

Другие проекты от 123ru.net



Архангельск

В Северодвинске на День Победы выступят приглашенные артисты



VIP

Композитор Классической музыки Сергей Брановицкий представляет произведения классической музыки.






103news.com — быстрее, чем Я..., самые свежие и актуальные новости Вашего города — каждый день, каждый час с ежеминутным обновлением! Мгновенная публикация на языке оригинала, без модерации и без купюр в разделе Пользователи сайта 103news.com.

Как добавить свои новости в наши трансляции? Очень просто. Достаточно отправить заявку на наш электронный адрес mail@29ru.net с указанием адреса Вашей ленты новостей в формате RSS или подать заявку на включение Вашего сайта в наш каталог через форму. После модерации заявки в течении 24 часов Ваша лента новостей начнёт транслироваться в разделе Вашего города. Все новости в нашей ленте новостей отсортированы поминутно по времени публикации, которое указано напротив каждой новости справа также как и прямая ссылка на источник информации. Если у Вас есть интересные фото Вашего города или других населённых пунктов Вашего региона мы также готовы опубликовать их в разделе Вашего города в нашем каталоге региональных сайтов, который на сегодняшний день является самым большим региональным ресурсом, охватывающим все города не только России и Украины, но ещё и Белоруссии и Абхазии. Прислать фото можно здесь. Оперативно разместить свою новость в Вашем городе можно самостоятельно через форму.

Другие популярные новости дня сегодня


Новости 24/7 Все города России





Топ 10 новостей последнего часа




Новости России

"Мир квартир": новостройки подешевели в трети крупнейших городов РФ

«Слишком мало». Суд вынес приговор хозяину склада за пожар с 7 погибшими

Ирина Струнова стала Терапевтом года

Певец Сергей АРУТЮНОВ и солистка группы Демо - встречаются, или просто выпустили совместный хит “Солнышко”? Разлад АРУТЮНОВА и Маши Малиновской?


Москва

Анна Данилова дала старт Всероссийской акции "Синий платочек Победы" 2024 на станции метро Курская






Rss.plus
Moscow.media
Москва

Собянин поздравил Путина со вступлением в должность президента России



103news.comмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "103 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. 103news.com — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

103news.com — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.

Музыкальные новости

Deep Purple

Всё фиолетово: Deep Purple на русских стримингах, Dua Lipa — в чартах




Спорт в России и мире

Алексей Смирнов – актер, которого, надеюсь, еще не забыли

Росгвардия приняла участие в обеспечении безопасности при проведении футбольных матчей в Москве

На международной выставке-форуме "Россия" в Москве завершилась тематическая неделя спорта

К.ВАЛИЕВА, 23 КИТАЙЦА, WADA помогают раскрыть сеть секретных преступных отделов. Дело Скрипалей можно дополнить с пользой.


Арина Соболенко

Швентек и Соболенко устроили триллер за престижный трофей



Новости Крыма на Sevpoisk.ru


Москва

Терапевт Кондрахин объяснил, как чрезмерное употребление антибиотиков вредит организму



Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России