Újratervezés történik az orosz-ukrán harcokban, ami pedig ezután következik, az a 2. hidegháború korszaka lesz

Nem véletlenül mondják, hogy a hadtudomány, s különösen annak gyakorlati alkalmazása, a háborúzás leginkább egy bonyolult, szövevényes sakkpartihoz hasonlítható. Igaz, míg a táblán a bábukat ellenfelek mozgatják, addig a háborúkban ellenségek csapnak össze véres ütközetekben. Sok halottal, megnyomorított élettel és romokkal. Így van ez Ukrajnában is, ahol lassan két éve küzd egymással agresszor és honvédő.

Hónapról hónapra változik a helyzet, nehéz hitelt érdemlő pontossággal felmérni, hogy a megközelítően 800 kilométeres szárazföldi frontvonal melyik szakaszán mikor mi történik. Az igaznak látszik, hogy 2023 telére valóban egy állóháború alakult ki. Pillanatnyilag egyik harcoló fél sem rendelkezik azzal a képességgel, hogy bárhol jelentős területfoglalással járó támadást tudjon végrehajtani. Ezt állapították meg független katonai intézetek elemzői, a NATO szakemberei és orosz nyilatkozók egyaránt. De ezt fogalmazta meg sokszor idézett értékelésében az egyes számú ukrán katonai vezető, Zaluzsnij hadseregtábornok is.

Így viszont jogosan merül fel a kérdés, hogy történik ezekben a hetekben, és mi fog történni a következő fél évben 2024 nyaráig. Ami most zajlik, azt nagyon tömören, egy szóval is meg lehet fogalmazni: újratervezés. Ez valósul meg most a háború minden szereplőjénél, a történések minden elemére vonatkozóan. Az ukránoknak önállóan, meg az őket támogató Ramstein-csoportba tömörült államokkal közösen is át kell tekinteniük az események katonai, gazdasági, társadalmi következményeit. Áttekinteni, majd megfogalmazni az új célokat, vagy ha valami változatlan marad, akkor azt alátámasztani a társadalom számára elfogadható érvekkel. Ez utóbbi nem spórolható meg, mert a demokratikus berendezkedésből fakadóan a választott vezetőknek meg kell indokolniuk tervezett lépéseiket. Sőt, ahogyan az a demokráciákban dívik, majd még el is kell számolni a döntéseik következményeivel. Nehézkes, macerás, lassú? Lehet, de hosszútávon ettől működik.

A háború másik szereplőjénél, az agresszornál ezekkel az „úri huncutságokkal” nem kell bajlódni. Moszkvában már rég felszámolták az évtizedekig építgetett demokratikus jogállami berendezkedés szinte minden elemét. Vlagyimir Putyin elnök nem tartozik magyarázattal senkinek. Egyik katonai vagy gazdasági lépését sem kell különösebben megindokolni. Bármilyen abszurd hazugságot olajozottan nyomnak le az orosz társadalom torkán, majd ha kell, annak az ellenkezőjét is. Különösebben a látszatra sem kell ügyelni, a profin működtetett elnyomó és félretájékoztató struktúrák megoldanak mindent. Formálisan van parlament, benne képviselőkkel, sőt jövőre még elnökválasztást is tartanak. Az egyszerűség kedvéért már most borítékolható eredménnyel. A győztes személye garantáltan nem fog meglepetésként hatni. Csak meg ne haljon a jelölt...

Mindezek ismeretében teljesen érthető, hogy mennyire más és más szempontokat követve kell végrehajtani az újratervezést Kijevben és Moszkvában.

Zelenszkij ukrán elnöknek sokkal összetettebb kihívással kell megbirkóznia. Kijevnek és a szövetségeseinek az újratervezéskor mindenekelőtt azt kell megválaszolni, hogy a háború alapvetéseinek megítélésében mennyire történt változás. Mi Ukrajna célja a háborúban? Mit gondolnak győzelemnek, vagy van-e olyan kompromisszum, ami elfogadható számukra?

Ukrajna jelenlegi vezetése és a társadalom közvélemény-kutatásokkal alátámasztott 80 százalék körüli többsége változatlanul csak azt tartja elfogadható eredménynek, ha helyreáll Ukrajna teljes területi szuverenitása. Vagyis Oroszországnak távoznia kell a 2014 óta megszállt összes területről, beleértve a kelet-ukrán Donbaszt és a Krím-félszigetet egyaránt. Zelenszkij elnök csapatának és a társadalomnak ebben minden jel szerint töretlen az eltökéltsége. Igaz ez annak ellenére, hogy időnként el-el hangzanak a „területeket a békéért" kompromisszumot szorgalmazó vélemények. Ezek szinte kivétel nélkül olyan névtelen sugalmazások, online szivárogtatások melyekről sorra kiderül, hogy moszkvai kapcsolódásúak. Hol a társadalom kifáradására, hol a halottak vállalhatatlanul nagy számára, hol meg a nyugati támogatás elapadására hivatkoznak. És mindezt tökéletes összhangban a kampányszerűen felerősödő orosz kommunikációs tematizálással.

Ezektől eltér az elnöki hivatal korábbi tanácsadója, Alekszej Aresztovics által felvetett kompromisszumos javaslat. Szerinte Ukrajnának a megszállt területek nélkül kéne belemenni a háború lezárásába, fenntartva annak a lehetőségét, hogy egy későbbi időszakban lehetőség nyílik a Donbasz és a Krím visszaszerzésére nem fegyveres úton. Elméletnek mindenképp érdekes, a megvalósíthatósága azonban a legkisebb mértékben sem látszik reálisnak. Hogy mi motiválta Aresztovicsot ennek az életképtelen öszvérmegoldásnak a felvetésére? Csak sejteni lehet, hogy összefüggés lehet a volt tanácsadó politikusi ambícióival. A háború kitörésekor Aresztovicsról kiderült, ügyes kommunikátor. Online csatornája révén olyan népszerűségre tett szert, ami lehet, hogy csak egy időre, de az ukrán közélet megkerülhetetlen szereplőjévé tette. És mint ilyen, határozott véleményt fogalmazott meg a másik, nagy vihart és társadalmi vitát kavaró kérdésben. Szerinte nem ördögtől való a jövőre Ukrajnában is esedékes elnökválasztás megtartása. Ezen a ponton Aresztovics nem állt meg és bejelentette, hogy jelölteti magát az államfői tisztségre.

Ennyi elég is volt ahhoz, hogy kiderüljön, a tehetséges elnökaspiráns elszámolta magát. Az amerikai republikánusok támogatása is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az ukránoknak szimpatikussá váljon a választások megtartása a háború közepette. Zelenszkijnek nagyon gyorsan tisztáznia kellett az álláspontját ez ügyben. Az elnök világossá tette, hogy az ukrán alkotmány egyértelműen nem teszi lehetővé bármilyen országos választás megtartását, ha az ország háborúban áll. Csak egyszerűsítette a kibontakozó vita lezárását, hogy Moszkvának nagyon is kapóra jött volna a választási kampány keltette zűrzavar. Aresztovics is meghátrált, kampányát lényegében leállította és összefogásra szólította fel honfitársait.

A kijevi újratervezés szempontjából mihamarabbi tisztázást igényel néhány további, nagyon kényesnek látszó téma. Ilyen az orosz nyelv kikiáltása ellenségesnek, és kiűzése a hivatalos környezetből, a korrupció kezelésének ügye és annak tisztázása, hogy mennyire feszült egymásnak Zelenszkij elnök és Zaluzsnij hadseregtábornok. E konfliktusok még békében is elnökbuktató kockázatot hordoznának, háborús időszakban pedig kifejezetten életveszélyesek. Bizonyára ezért sem késlekedtek az orvoslásukat célzó lépések.

Az orosz-ajkú ukrán lakosság elleni legdurvább támadás szereplője, Irina Farion nyelvész sokkolta az ukrán közvéleményt, amikor kijelentette, hogy például a Mariupolt védő Azov-alakulat oroszul beszélő harcosai fegyelmezetlenek, és így az „nem hadsereg, hanem egy csőcselék”. A társadalom felháborodása olyan heves volt, hogy az arra illetékesek azonnal nyomozást indítottak. A Lvovi Egyetem diákjai sztrájkba léptek és elérték a nyíltan uszító Farion eltávolítását. Mennyire nincsenek véletlenek? Pillanatok alatt kiderült, hogy még a szovjet érában Farion a dékáni hivatal által az ott tanuló külföldi diákok mellé rendelt munkatárs volt. Feladatköréhez tartozott annak felügyelete, hogy mennyire eredményesek az orosz nyelv elsajátításában. Mivel az állás betöltése a kor szellemének megfelelően csak titkosszolgálati kapcsolódással volt lehetséges, jelenleg azt vizsgálják a nyomozók, hogy mennyire maradt élő Farion kapcsolata volt kenyéradó gazdáival.

A korrupció elleni harcban, és a gyanú szerint még a legfelsőbb vezetésben is jelen levő nagy számú orosz ügynök felderítésében példátlanul szoros együttműködést alakított ki Kijev az amerikai és az európai titkosszolgálatokkal. Ennek sikerességéről a hétről hétre gyarapodó letartóztatások tanúskodnak.

Mostanság mégsem ezek borzolják leginkább a kedélyeket. Egyöntetű vélemények szerint az orosz agresszió elleni sikeres hadviseléshez az egyik legnélkülözhetetlenebb feltétel az ukrán vezetésen belüli megingathatatlan egység. Nem véletlen, hogy a Zelenszkij elleni szüntelen lejárató kampány mellett az utóbbi időben Zaluzsnij tábornok került a célkeresztbe. Az oroszok propagandagépezete meglepő módon tartózkodott a tábornok alpári ekézésétől. Jelenleg sincs ez másképp, csak az összkép kiegészült azzal a sugallt konfliktussal, ami a hadsereg főparancsnoka és az elnök között alakult ki. Ha szigorúan ragaszkodunk a tényekhez, akkor láthatjuk, hogy nincs egyetlen konkrét, egyértelmű, a vezetők közötti feszültséget igazoló bizonyíték. Az elemzői spekulációk a Time magazin ukrajnai címlapsztorija és az Economist hasábjain publikált Zaluzsnij elemzés nyomán szabadultak el. A helyzet odáig fajult, hogy már a cáfolatok közlése is csak a gyanút erősítette.

Végül a jelek szerint az amerikai védelmi miniszter váratlan kijevi látogatása kellett ahhoz, hogy elüljenek a belső széthúzásról szóló találgatások. Lloyd Austin tárgyalásai szokatlan időpontban, a Hálaadás napját megelőzően a hivatalosan közölt témakörökben egyáltalán nem indokolták az ukrajnai utazást. Persze a fegyverszállítások zavartalansága és a töretlen szövetségesi támogatás megerősítése is lehettek annyira fontos elemei a jelenleg zajló újratervezésnek, hogy Austin személyesen akarta lefolytatni a megbeszélést Zelenszkij elnökkel és Zaluzsnij tábornokkal, akivel állítólag szokatlanul baráti hangvételű a munkaviszonya.

A felsoroltakból látszik, hogy az újratervezés sikerességéhez számos nem katonai, avagy a fegyverzetekhez kapcsolódó feltételnek kell teljesülnie Ukrajnában. A hiedelmekkel ellentétben az újratervezés európai és amerikai szempontjait nem a háború jól számszerűsíthető költségei befolyásolják elsősorban. Bármennyire is cinikusan hangzik, de nem a dollármilliárdos tételeken múlik, hogy milyen és mennyi fegyvert kap Ukrajna. A pénz emlegetése szinte kizárólag Magyarországra és újabban Szlovákiára jellemző.

Európában és az Egyesült Államokban jelenleg azzal a gondolattal barátkoznak, hogy a háború kimenetelén túlmutatóan Oroszországgal leginkább az elrettentés, a visszatartás és a hosszútávú elszigetelés nyelvén lesz lehetőség beszélni. Amennyiben Európában és Washingtonban ezt belátják, úgy Ukrajna jelentősége még tovább növekszik. Az újratervezést követően pedig hivatalosan is belépünk a 2. hidegháború korszakába.