Мы в Telegram
Добавить новость
World News in Hungarian



Новости сегодня на DirectAdvert

Новости сегодня от Adwile

Egy két lábon járó Fox News lehet az USA elnöke

  • Amerika messze nem olyan lelkes, mint néhány éve volt.
  • A rátermettség helyett a szimpátia már fontosabb; minél nagyobbat mond valaki, annál népszerűbb.
  • Hamarosan fájdalmas kompromisszumokat kell azonban kötni. 

Kevesebb mint egy év van hátra az amerikai elnökválasztásig. Az előválasztási kampány már javában zajlik, az eddigi események alapján kijelenthető: a demokrata oldalon szinte már most győztest lehetne hirdetni, a republikánusoknál azonban teljesen megjósolhatatlan, ki küzdhet meg végül az elnöki székért. Meglepetés-esélyesekből nincs hiány.

Míg 200 évvel ezelőtt Thomas Jefferson, John Adams vagy George Washington voltak az elnökök, addig mára a forma a tartalom elé került. Egyes jelöltekkel szemben még erkölcsi aggályok is felmerülhetnek, de az embereket ez nem érdekli, szimpátiára és benyomásokra hagyatkoznak a voksolásnál, nem pedig a rátermettség alapján döntenek – állapította meg Dr. Magyarics Tamás, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium Észak-Amerikai Főosztályának vezetője az Antall József Tudásközpont amerikai választásokról szóló beszélgetésén.

Ha nem így tennének, vélhetően nem Donald Trump ingatlan- és médiamogul lenne a legnépszerűbb republikánus aspiráns. Magyarics szerint annak, amit az üzletember mond, 40 százaléka nem igaz, sokszor pedig mondatai a vicc kategóriába sorolhatók. Ennek ellenére vezet, a legfrissebb mérések szerint 10 százalékponttal áll Ben Carson korábbi idegsebész előtt. Csak a két outsider mögött található a három valódi politikus, Marco Rubio floridai és Ted Cruz texasi szenátor, illetve Jeb Bush volt floridai kormányzó, a Bush-dinasztia újabb jelöltje.

A két lábon járó Fox News

Trump első helye komoly kritika a GOP-nek, hisz egy személyben testesíti meg a republikánus párt legrosszabb vonásait, „egy két lábon járó Fox News” – mutatott rá Baranyi Tamás Péter történész, az Antall József Tudásközpont kutatási vezetője. Ráadásul többször deklarálta már, hogy ha nem jobboldali színekben, akkor függetlenként is elindul a választásokon, amivel értékes szavazatokat szívna el a republikánus oldaltól, akár elnöki székbe segítve ezzel a majdani demokrata jelöltet. Ez nem lenne példa nélküli, 1992-ben a Ross Perot-ra leadott majdnem 20 millió szavazat nélkül idősebb George Bush sem tudta legyőzni a demokrata Bill Clintont, így ki kellett költöznie az Ovális Irodából.

Trump természetesen nem véletlenül üzent többször is. Eddigi kampánya miatt ugyanis egyre több GOP-prominens szemét szúrja, és felvetődött már annak lehetősége is, hogy valahogyan eltávolítják a republikánus jelöltek közül. Nagy a dilemma azonban, mert ha kiszabadul a szellem a palackból, már nehéz lesz megállítani – mondta Dr. Magyarics Tamás.

Mrs. Washington

Ami az ellenoldalt illeti. Hillary Clinton volt first lady és külügyminiszter toronymagasan vezet, mögötte a szocialista vermonti szenátor, Bernie Sanders áll, majd Martin O'Malley, Maryland volt kormányzója. Eddig a Clinton-stáb a legprofibb, a financiális háttér is adott, azzal pedig, hogy Joe Biden alelnök végül nem indult el, úgy tűnik, az utolsó nagy akadály is elhárult Clinton jelöltsége elől, később viszont komoly akadályokkal kell szembenéznie.

Bár Hollywood 90 százaléka demokrata, ahogy a sajtó nagy része is, de a republikánus gépezet nem felejti majd el megemlíteni a kampányban külügyminiszteri tevékenységét, az e-mail ügyét vagy a Clinton Alapítvány homályos forrásait. A volt first lady neve ráadásul egybeforrt Washingtonnal, a Clinton-család rendkívül megosztó, támogatói között ott van a Wall Street, amivel egy jelentős réteget biztosan nem tud majd megszólítani. Egyébként is meglehetősen robotikus, megy a közvélemény-kutatások után, nem egy olyan jelölt, akivel le lehet ülni sörözni, pedig ez az amerikaiaknak fontos. A fiatalokat sem tudja úgy megmozgatni, mint ahogyan tette azt Barack Obama – mutatott rá Baranyi Tamás Péter.

Értékek és érdekek halmaza

Nem csupán ebben van azonban különbség. Most messze nincs akkora lelkesedés, mint volt 2008-ban. Ebben az is közrejátszik, hogy a jelenlegi elnöktől nagyon sokat vártak, amiből végül kevés valósult meg – hangsúlyozta Király András, a 444.hu újságírója. A kampányban most is a gazdasági és a szociális témák a legfontosabbak, a külpolitika a párizsi merényletek óta erősödött, de inkább a republikánus oldal tematizálna vele.

Az előválasztások fő kérdése – a két győztes személyén kívül – az is, ki mennyi kompromisszummal kerül ki a küzdelemből. A demokraták ebből a szempontból jobban állnak, a republikánusoknál ugyanis nincs olyan aspiráns, aki valamennyi konzervatív eszmét lefedné, így jóval több paktumot kell majd megkötni azon az oldalon. Ez viszont később, az elnökválasztási szakaszban még sokba kerülhet.

Читайте на 123ru.net

Другие проекты от 123ru.net



Архангельск

В Архангельске в результате пожара в жилом доме погиб один человек



Мода

Chanel, коллекция Resort 2025




Українські новини

ОіБ - охорона і безпека: замовляй охорону в Харькові



Новости 24 часа

Дипломатическая бизнес-встреча «Россия - Африка» прошла в Белом Особняке Villa Barvikha



Game News

Представлен кооперативный геймплей Warhammer 40,000: Space Marine 2



Москва

В поисках волшебного цветка



News Every Day

Shocking moment idiot films himself invading pitch and taunting Spurs in major security breach before Newcastle friendly



Настроение

Летнее нижегородское утро.



Москва

Средняя стоимость аренды жилья в Москве снизилась в мае



Певица

Певице Анжелике Варум исполнилось 55 лет



Москва

Прокуратура потребовала посадить криминального авторитета Шишкана пожизненно



WTA

Повернення Калініної до топ-50 та втрачені позиції Світоліної. Оновлені тенісні рейтинги WTA та ATP



Москва

Генералов много, а Норат Тер-Григорьянц один!



Камила Валиева

«Адвокат Валиевой: ей подсыпали допинг и сделал дедушка». Серьёзное расследование.



Симферополь

Розыск: в Крыму третий день ищут девочку пятнадцати лет



Москва

Активисты движения «Всеармянский фронт» принимают активное участие в акции протеста в Армении



Москва

Собянин: В июне в Москве пройдет цикл мероприятий для собак и их владельцев



Москва

Генералов много, а Норат Тер-Григорьянц один!



103news.com — быстрее, чем Я..., самые свежие и актуальные новости Вашего города — каждый день, каждый час с ежеминутным обновлением! Мгновенная публикация на языке оригинала, без модерации и без купюр в разделе Пользователи сайта 103news.com.

Как добавить свои новости в наши трансляции? Очень просто. Достаточно отправить заявку на наш электронный адрес mail@29ru.net с указанием адреса Вашей ленты новостей в формате RSS или подать заявку на включение Вашего сайта в наш каталог через форму. После модерации заявки в течении 24 часов Ваша лента новостей начнёт транслироваться в разделе Вашего города. Все новости в нашей ленте новостей отсортированы поминутно по времени публикации, которое указано напротив каждой новости справа также как и прямая ссылка на источник информации. Если у Вас есть интересные фото Вашего города или других населённых пунктов Вашего региона мы также готовы опубликовать их в разделе Вашего города в нашем каталоге региональных сайтов, который на сегодняшний день является самым большим региональным ресурсом, охватывающим все города не только России и Украины, но ещё и Белоруссии и Абхазии. Прислать фото можно здесь. Оперативно разместить свою новость в Вашем городе можно самостоятельно через форму.

Другие популярные новости дня сегодня


Новости 24/7 Все города России





Топ 10 новостей последнего часа




Новости России

Компания ICDMC приняла участие в торжественном открытии выставки “Тульское качество”

Лидер движения «Всеармянский фронт» Аршак Карапетян 24 мая 2024 года встретился с членами Координационного совета российско-армянских организаций России и политологами

Эксперт Президентской академии в Санкт-Петербурге об инвестировании в отечественные цифровые технологии

Кирово-чепецкий музей принял участие в международном фестивале в Москве


Москва

Активисты движения «Всеармянский фронт» принимают активное участие в акции протеста в Армении






Rss.plus

Компания ICDMC приняла участие в торжественном открытии выставки “Тульское качество”

Компании Группы "Интеррос" взяли ряд наград премии FINAWARD

Генералов много, а Норат Тер-Григорьянц один!

Дипломатическая бизнес-встреча «Россия - Африка» прошла в Белом Особняке Villa Barvikha

Moscow.media
Москва

Собянин: Производство одежды в Москве за последние пять лет выросло в 62 раза



103news.comмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "103 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. 103news.com — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

103news.com — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.

Музыкальные новости

Михаил Кутушов

Компания ICDMC приняла участие в торжественном открытии выставки “Тульское качество”




Спорт в России и мире

Алексей Смирнов – актер, которого, надеюсь, еще не забыли

САРАТОВСКИЕ СОТРУДНИКИ РОСГВАРДИИ ЗАНЯЛИ ПРИЗОВЫЕ МЕСТА НА ЧЕМПИОНАТЕ ПО СПОРТИВНОМУ ОРИЕНТИРОВАНИЮ

Марафон серий «Команды МАТЧ» на телеканале «СуперГерои» ко Дню защиты детей

Бойцовская лига «Наше Дело» представит спортивную зону на Дне России


Арина Соболенко

Рыбакину и Соболенко «отправили» в полуфинал «Ролан Гаррос»



Новости Крыма на Sevpoisk.ru


Мода

Корнер Alena Akhmadullina открылся в ЦУМе



Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России