Petrobras: a brazil elnök személye is érintett lehet a korrupciós botrányban
- A brazíliai állami olajvállalat, a Petrobras körül kialakult korrupciós botrány kapcsán folytatott nyomozás során eddig a jelenlegi elnök mellett három korábbi államfő neve is felmerült a gyanúsítottak között.
- Az ún. Lava Jato ("Kocsimosó")-művelet, ami a Petrobras-botrány esetében nyomoz, eddig négy államfő személyét találta érintettnek az ügyben.
- Tekintve, hogy februárig a közigazgatás szünetel Brazíliában, a Lava Jato-ügy bírósági tárgyalása akkor fog folytatódni, miután a törvényhozó hatalom és az igazságszolgáltatás visszatér hivatalába és a politikusokkal együtt mérlegelik a feltételeket a Dilma elleniimpeachment-eljárástovábbviteléhez.
Az ún. Lava Jato ("Kocsimosó")-művelet, ami a Petrobras-botrány esetében nyomoz, eddig négy államfő személyét találta érintettnek az ügyben. Ezek közül három ex-elnök: Luiz Inácio "Lula" da Silva, Fernando Henrique Cardoso és Fernando Collor de Melo neve merült fel, valamint a jellenlegi államfő, Dilma Rousseff is ma már tagadhatatlanul részese volt a korrupciónak a Petrobras-on belül.
Ami Rousseffet illeti, mint tudjuk, már a nyomozás ezen fejleményeit megelőzően bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene a Kongresszusban ("impeachment-eljárás"), ám végül sikerült tisztáznia magát. A brazil parlament azonban nem mondott le abbéli szándékáról, hogy megfossza hivatalától mind Rousseffet, mind alelnökét, Michel Temert. A Kongresszus most azt fontolgatja, hogy bevegyék-e a vádiratokba a nemrég nyilvánosságra került új bizonyítékokat.
Tekintve, hogy februárig a közigazgatás szünetel Brazíliában, a Lava Jato-ügy bírósági tárgyalása akkor fog folytatódni, miután a törvényhozó hatalom és az igazságszolgáltatás visszatér hivatalába és a politikusokkal együtt mérlegelik a feltételeket a Dilma elleni impeachment-eljárás továbbviteléhez. Az elnök egészen jó stratégiai helyzetben zárta a tavalyi évet: megnyerte magának a PDMB (Brazil Demokratikus Mozgalom Pártja) képviselőit; ez azonban még nem jelenthet teljes győzelmet számára.
Az ügyben tanúskodók többek között azt állítják, hogy Angolában kapott kenőpénz segítette Lula da Silva kampányát 2006-ban, az összeg pedig a Petrobras afrikai országban kötött 300 millió dolláros üzletéből eredt.