Iszlám és demokrácia: a tunéziai modell

• Cikksorozat keretében mutatjuk be iszlám és demokrácia összeegyeztethetőségét a XXI. században országtanulmányok alapján.
• Az első részben általánosan iszlám és demokrácia kapcsolatával foglalkoztunk.
• A második rész Törökországot mutatta be, most pedig azt vizsgáljuk, hogy sikerült-e demokratikus rendszert kiépíteni Tunéziában. 

Tunézia 1956-ban szabadult fel a francia gyarmati uralom alól. A függetlenség elnyerését követő három évtizeden keresztül Habib Burgiba vezette az országot, akit 1987-ben Zín el-Ábidín ben Ali váltott az elnöki székben. 2011-ben Tunéziából indult el az arab tavasznak nevezett forradalmi hullám, amely végig söpört Észak-Afrikán és a Közel-Keleten, évtizedek óta regnáló diktátorok rendszereit döntve meg.

Arab tavasz és demokratikus átmenet

A jázminos forradalom néven is ismert tüntetéssorozat azt követően robbant ki Tunéziában, hogy egy fiatal zöldség- és gyümölcsárus felgyújtotta magát. A demonstrációk előzményei az olyan hosszú ideje fennálló problémák voltak, mint például munkanélküliség, korrupció, társadalmi egyenlőtlenségek, gazdasági nehézségek vagy alapvető jogok korlátozása. Az összecsapások során több százan vesztették életüket, 2011 januárjában pedig Ben Ali lemondott és Szaúd-Arábiába menekült.

Októberben az első demokratikus választások az iszlamista Ennahda párt győzelmével zárultak, elkezdődött az új alkotmány megszövegezése, az átmeneti elnök pedig Monszef Marzúki lett.

Az autoriter rezsim eltávolítása természetesen nem oldott meg minden problémát. A korábbi rendszer a szekularizmusra épült, az iszlamista erők csak illegálisan működhettek, ezért a forradalmat követően sokan tartottak a politikai iszlám befolyásának növekedésétől. Az alkotmányozási folyamat során például szárnyra kaptak olyan híresztelések, hogy a saría lesz az elsődleges jogforrás vagy, hogy büntetni fogják az istenkáromlást, a helyzetet pedig tovább súlyosbította, hogy az Ennahda is megosztott volt, nem tudott egységes álláspontot képviselni.

A párt számára nehézséget okozott, hogy eleget tegyen a szekuláris nézeteket vallók igényeinek, de ugyanakkor eltávolodjon a korábbi rezsim iszlámellenességétől is. Nyitott a szalafista irányzat képviselői felé, de amikor terrortámadásokra került sor Tunéziában, kénytelen volt erőteljesen fellépni a radikális iszlám híveivel szemben.

Sokan fenyegetésként tekintettek az Ennahdára, úgy vélték, hogy a mérsékelt iszlám csak a felszín és a párt tagjai valójában fanatikusok, akik nem előmozdítani, hanem akadályozni fogják a demokratikus folyamatokat. Nem lett igazuk. Az Ennahda kompromisszumra törekedett a szekuláris politikai erőkkel, átadta a hatalmat, amikor a 2014-es választásokon a Nidáa Tunesz szerzett többséget, koalícióra lépett a győztes párttal, továbbá az átmeneti kormányt vezetve az arab világ legdemokratikusabb alkotmányát dolgozta ki.

Demokrácia

A cikksorozat első részében a demokrácia fogalmát Larry Diamond és Leonardo Morlino nyomán úgy határoztuk meg, mint olyan rendszer, amelyben érvényesülnek az egyéni szabadság- és polgári jogok, megvalósul az esélyegyenlőség, a jog uralma, a népszuverenitás, az emberek törvény előtti egyenlősége, a tisztségviselők elszámoltathatóak és a döntéshozatal átlátható. A továbbiakban azt vizsgáljuk, hogy a forradalmat követően sikerült-e Tunéziában olyan rendszert kiépíteni, ami demokráciának nevezhető.

Népszuverenitás és választási rendszer

Tunéziában félelnöki rendszer működik, az államfőt öt évente választják, a pozíciót jelenleg Bedzsi Kaid esz-Szebszi tölti be.

Az egykamarás parlament 217 tagja szintén öt éves mandátummal rendelkezik, 33 választókerületből, pártlistáról lehet bekerülni.

2011-ben az Ennahda nyerte a választásokat, két másik párttal koalícióra lépve átmeneti kormány jött létre, amely kidolgozta és elfogadta az új alaptörvényt, független választási bizottságot állított fel, valamint kiírta és megszervezte az átmeneti időszakot lezáró parlamenti és elnökválasztásokat.

A demokratizálás azonban nem ment zökkenőmentesen, már a forradalmat követő évben belpolitikai válság alakult ki. A reformfolyamatot lassította az Ennahda megosztottsága, a kormányzó pártok között fennálló ellentétek, a stagnáló gazdaság és az észak-afrikai térség destabilizálódása. Ezen felül egyre több fegyver áramlott az országba és a szélsőséges csoportok is erősödtek. Lemondásokra és politikai gyilkosságokra is sor került, az Ennahda népszerűségvesztése pedig egyértelműen tükröződött a következő választások eredményein.

2014-ben a szekuláris, centrista Nidáa Tunesz 86, míg az Ennahda 69 helyet szerzett a törvényhozásban. A populista Szabad Hazafias Szövetség, a baloldali Népi Front és a centrista Afek Tunesz mellett bekerült még a parlamentbe további tíz párt és három független képviselő is.

A választásokat követően felmerültek a kampányfinanszírozásra és szavazat vásárlásra vonatkozó panaszok, azonban az előírások megsértésének vádjai nem bizonyultak magalapozottnak. Mind a helyi, mind a nemzetközi megfigyelők úgy találták, hogy a választások valóban szabadok és tisztességesek voltak, jelentős előrelépések történtek.

Az országban több mint száz párt működik legálisan, köztük két ultrakonzervatív szalafista tömörülés is, továbbá a parlament szűk többséggel úgy döntött, hogy a korábbi rendszer tisztségviselői is betölthetnek politikai pozíciókat.

A korábbi rendszerben megvalósult a hadsereg feletti civil kontroll és a politikai vezetés jelenleg is ellenőrzése alatt tartja a fegyveres erőket, amelyek főleg biztonsági és védelmi feladatokat láttak el az átmeneti időszakban.

Átláthatóság és elszámoltathatóság

Ben Ali és köre arra használták pozícióikat, hogy privát monopóliumokat hozzanak létre számos szektorban. Ezek felszámolása a korrupció elleni harc egyik legfontosabb eleme. 2012-ben korrupcióellenes hatóságot állítottak fel, ami azóta több mint ötszáz esetet vizsgált ki. Ennek ellenére a korrupció és a megvesztegetés továbbra is komoly probléma.

Tunézia jeleskedik a költségvetés átláthatóságának megteremtésében, egy 2011-es törvény értelmében a közintézmények belső dokumentumai nyilvánosak, továbbá létezik egy online eszköz, ami lehetővé teszi, hogy a polgárok közvetlenül kérjék ki azokat.

Az alkotmány biztosítja az információhoz való hozzáférés jogát és felállításra került egy független bizottság is, ami a teljesítést ellenőrzi.

Az ország csatlakozott a Nyílt Kormányzati Együttműködéshez is. Ez egy olyan multilaterális kezdeményezés, ami az átláthatóság és jó kormányzás megteremtését, valamint a korrupció elleni küzdelmet célozza.

A politikai pártok és vezetők közötti tárgyalások és kompromisszumok mindenképp pozitívumként értékelhetőek. Amikor az átmeneti kormány 2014-ben számos, az előző rendszer idején kinevezett helyi és regionális tisztségviselőt távolított el, a korábbi vezetők egyetlen kérése az volt, hogy ne pártkötődésük, hanem teljesítményük alapján ítéljék meg az adott személyeket.

Egyéni szabadság- és polgári jogok, esély- és törvény előtti egyenlőség

Szólás- és sajtószabadság

Az alkotmány biztosítja a szólás-, a vélemény-, és a sajtószabadságot, azonban még mindig vannak olyan akadályok, amiket meg kell szüntetni, hogy a polgárok érvényesíthessék jogaikat.

Kevesebb újságírót tartóztattak le rágalmazás vagy más vádak alapján, de a kormány a jogrendszert használta fel az iszlamista nézeteket valló tudósítók büntetésére.

Sor került bebörtönzésekre is. Egy bloggert azért ítéltek el, mert a védelmi minisztert és más katonai vezetőket bírált a Facebookon, míg egy rendőri szakszervezet képviselője azért kapott börtönbüntetést, mert a kormány terrorizmus elleni intézkedéseit kritizálta.

A 2014 júliusában az Iszlám Maghreb al-Kaidája által végrehajtott terrortámadásban tizenöt katona vesztette életét, ezt követően a kormány egy televízió- és egy rádióállomás működését beszüntette, erőszakra való felbujtás miatt.

Vallásszabadság

Az arab világban sehol máshol nem érvényesül úgy a vallásszabadság, mint Tunéziában. Minden vallás szabadon gyakorolható és az ateizmus is elfogadott. Tilosak az aposztázia elleni kampányok és a vallási alapú gyűlöletre, erőszakra való ösztönzés.

Mindazonáltal, az államvallás az iszlám és az elnöknek muszlimnak kell lennie, azonban a saría nem jogforrás.

A konzervatív muszlimok által elkövetett támadások miatt számos razziára és letartóztatásra került sor, amelyeket az emberi jogi szervezetek önkénynek minősítettek, a kormány azonban a szólásszabadság és más csoportok biztonságának védelmére hivatkozott.

Gyülekezési és egyesülési szabadság

A gyülekezési és egyesülési szabadság biztosított, a forradalom óta számos alkalommal tüntettek különböző politikai, gazdasági és szociális célok elérése érdekében. A tüntetők azonban többször is összecsaptak a rendőrökkel, akiket néhány esetben túlkapással vádoltak.

Szabadon lehet politikai pártot, szakszervezetet, egyesületet alapítani, amíg megvalósul a jogkövetés, a pénzügyek átláthatósága és az erőszak elutasítása. A terrortámadásokat követően azonban több mint százötven civil szervezet tevékenységét függesztették fel, gyűlöletbeszéd és állítólagos terrorhálózatokhoz fűződő kapcsolatok okán.

Női jogok

Tunézia évtizedek óta szekuláris állam, ezért nem jellemző a nők jogainak erőteljes korlátozása. Más arab országoktól eltérően például utazhatnak férfi rokon nélkül és az alkotmány biztosítja a törvény előtti egyenlőséget is. A szociálpolitika viszonylag fejlett, különösen a női és a családjog területén, továbbá a nők a férfiakkal egyenlő jogokat élveznek a válás és gyermekelhelyezés tekintetében.

A parlamentben 68 női képviselő foglal helyet, ezzel Tunézia az első az arab világban. Azonban a nőknek még mindig diszkriminációval kell szembesülniük néhány területen, ilyen például az öröklés kérdése.

Egyéb jogok

A polgárok szabadon mozoghatnak az ország területén belül és szabadon el is hagyhatják azt, bár a déli határt többször is le kellett zárni és ellenőrző pontokat is fel kellett állítani a szomszédos Líbiában folyó harcok miatt. A határzárat azonban nem lehet hosszú ideig fenntartani, mert jelentős gazdasági hátrányokkal jár a helyi közösségekre nézve.

A tulajdonjogok védelmét még mindenképpen fejleszteni kell. Az alkotmány ugyan új garanciákat vezetett be, amelyek kiterjednek többek között a szellemi tulajdonjogokra is, de az intézkedések végrehajtása még hátra van.

Tunézia törekszik az esélyegyenlőség megteremtésére, de bizonyos csoportok továbbra is diszkriminációval szembesülnek, semmilyen törvény nem véd például a szexuális orientáció alapján történő megkülönböztetéstől.

A jog uralma

Az alkotmány erős és független igazságszolgáltatás megteremtését célozza és az átmeneti kormány igyekezett is tiszteletben tartani a jog uralmát, azonban az, hogy a bíróságok valóban befolyásmentesen tudnak-e majd működni, a következő megválasztott kormányok jogi és politikai döntéseitől függ. A cikksorozat előző részében bemutatott Törökország olyan példával szolgál, amelyet nem lenne célszerű követni. A török alkotmány biztosítja az igazságszolgáltatás függetlenségét, de a végrehajtó hatalom ennek felszámolására, a bíróságok befolyásolására törekszik.

2014-ben felállításra került egy bizottság, ami az 1956 óta elkövetett bűntetteket vizsgálja. Az igazság feltárása mellett vádemelésre is sor kerülhet. Továbbá, az ország lépéseket tett annak érdekében, hogy az arab tavasz során elkövetett emberi jogsértések elkövetőit felelősségre vonják.

Értékelés

Tunéziában megvalósul a népszuverenitás elve és az átmeneti időszakban sikerült egy olyan alkotmányt és választási rendszert kidolgozni, ami valóban lehetővé teszi szabad és tisztességes választások lebonyolítását.

A politikai pártok készek egymással tárgyalni és kompromisszumot kötni, ha az ország érdekei úgy kívánják. Az Ennahda az átmeneti kormány vezetőjeként demokratikus rendszert épített ki egy olyan államban, amely nem rendelkezik ilyen hagyományokkal, továbbá a szekularista nézeteket vallók és a radikális iszlám hívei között egyensúlyozva bebizonyította, hogy igenis megférhet egymás mellett iszlám és demokrácia.

Tunézia jól teljesít az átláthatóság és elszámoltathatóság megteremtésében, előmozdításában, bár a korrupció továbbra is komoly probléma.

Az egyéni szabadság- és polgári jogok még nem érvényesülnek maradéktalanul. Egy demokráciában nem lehet a kormány kritikusait börtönbe zárni és bizonyos keretek között helyt kell adni a szélsőséges nézeteknek is. Az országot ért terrortámadások tekintetében érthető az erőteljesebb fellépés a radikálisokkal szemben, de az államot kötik a demokratikus normák és törvények. Tartózkodni kell az önkénytől, ehelyett a felderítésre, megelőzésre, valamint a titkosszolgálatok és biztonsági erők fejlesztésére kell összpontosítani.

Az alkotmány garantálja a független igazságszolgáltatást, a politikai vezetőknek azonban ügyelniük kell arra, hogy a jog uralma a gyakorlatban is megvalósuljon.

Miért olyan fontos, hogy Tunézia demokrácia legyen?

Az arab tavasz releváns változásokat hozott, átrendezte az erőviszonyokat Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, de Tunézia kivételével a demokratikus törekvések mindenhol elbuktak, a forradalomhoz és egy igazságos rendszer kiépítéséhez fűzött remények szertefoszlottak. Az elkeseredett és kiábrándult emberek egy része pedig, más megoldást nem látván, terrorista szervezetekhez csatlakozik.

Az elmúlt években nemcsak Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, de Európában is terrorcselekményeket követtek el, az Iszlám Állam (IÁ) ellen vívott háború, pedig rámutatott arra, hogy a katonai megközelítés nem elegendő.

Az IÁ többek között azért tudott ekkora befolyásra szert tenni, mert tudja, hogy azok a muszlimok, akik később a szervezet tagjaivá válnak más és más problémákkal szembesülnek Szíriában, Tunéziában vagy Líbiában és képes mindegyiküket megszólítani. Éppen ezért nincs egy univerzális recept arra, hogy hogyan lehet legyőzni a csoportot, hanem helyi megoldások kombinációjára van szükség.

Az évtizedekig fennálló diktatúrák alatti elnyomás, korrupció és rossz kormányzás olyan politikai, gazdasági és szociális problémákhoz vezettek, amik tűzfészekké tették a térségét. Az Iszlám Állam pedig igyekszik ezt kihasználni és alternatívát kínálni. Viszont ha a demokratikus törekvések sikerrel járnak Tunéziában, akkor bebizonyosodik, hogy létezik egy harmadik út is a diktatúra és a terrorállam mellett.

A Nyugatnak ezért mindenképpen támogatnia kell a demokráciaépítést és segítséget kell nyújtania az országnak problémái megoldásában.

al-Araby, BBC, Freedom House, Foreign Policy, The Atlantic