A cég a technológiaváltáskor egyoldalúan módosította a szerződéseket.
A Notre Dame székesegyház meghatározó eleme Párizs látképének. Azonban nem csupán bámulatos építészetéről és óriási színes ablaküvegeiről híres, hanem a falait őrző, kőből faragott teremtményekről, a vízköpőkről is.
A brutálisan bántalmazott sértett kilenc nap után, kórházban vesztette életét.
Nem tartott be értesítési határidőket, és szabálytalanul, egyoldalún módosított előfizetői szerződéseket a telekommunikációs mamut a médiahatóság szerint. Az NMHH bírságolt, a Magyar Telekom fellebbezésre készül.
Kedden írta rá, hogy Sztrájk. Elkapták, a párja és az ügyvédje is tanácstalan, a gyógyszerét sem tudják odaadni neki.
Fülöp belga király szerdán a parlamenti pártok vezetőivel egyeztet a kormányválság feloldásának lehetőségeiről, csak ezt követően dönt arról, hogy elfogadja-e Charles Michel miniszterelnök előző nap felajánlott lemondását - jelentette a helyi sajtó.
Nyomozók szállták meg kedden az encsi járási hivatalt. Nem rendőrök voltak, ezt a hivatal egyik munkatársa mondta, aki az Index kérdésére azt elismerte, hogy valóban megtörtént az eset. Hogy kik volta [...]
Tiltakozással vennék rá a köztársasági elnököt, hogy küldje vissza a túlóratörvényt.
Tiltakozással vennék rá a köztársasági elnököt, hogy küldje vissza a túlóratörvényt.
A CNN hírcsatorna, a The Wall Street Journal című lap és a Reuters hírügynökség is arról adott hírt, hogy az Egyesült Államok a Szíriában állomásozó mintegy kétezer amerikai katona gyors kivonására készül. A CNN szerint Trump már meghozta a döntést.
A 2016. júliusi sikertelen puccskísérlet óta Törökországból több ezer ember menekült Görögországba, ahol menedékjogért folyamodtak. Számuk évről évre nő, 2018. január 1-je óta 4425 török állampolgár a [...]
Tudósítani akart a kaposvári tüntetésről a kaposvári újságíró, ezért megvonták az adminjogát az egyik helyi médiumnál. Ráadásul a városháza sajtósa vette el a hozzáférését. A szerkesztőség cáfolja, hogy a városvezetés függesztette fel az adminjogot.
Fiatalkori álmom volt egy Stanislaw Lem-regény megfilmesítése - mondta az MTI-nek adott interjúban Pálfi György rendező, akinek Az Úr hangja című új nagyjátékfilmje csütörtöktől kerül a magyar mozikba.
A jelenlegi hóréteg fokozatosan olvadni fog, kedden már hajnalban is plusz 1-6 fokot mérhetünk.
Donald Trumpról nevezett el egy újonnan felfedezett kétéltűt egy brit cég, amely az amerikai elnök klímaváltozással szembeni struccpolitikája és a teremtmény föld alatti életmódja között lát párhuzamot.
Donald Trumpról nevezett el egy újonnan felfedezett kétéltűt egy brit cég, amely az amerikai elnök klímaváltozással szembeni struccpolitikája és a teremtmény föld alatti életmódja között lát párhuzamot.
Sajtóértesülések szerint Trump erre adott utasítást. Trump tweetelt egyet, nem cáfolt. Az oroszok örülhetnek.
A kormánypárt támogatottsága messze a legnagyobb, de most zavar támadt az erőben: decemberben 10 százalékkal nőtt a kritikusabb szemléletű Fidesz-támogatók aránya.
Megváltoztatja nevét egy tekintélyes hollandiai múzeum, a hágai Gemeentemuseum, hogy külföldön is jobban megismerhessék.
A csomag 14 intézkedést tartalmaz azokon a területeken, ahol a megállapodás nélküli Brexit jelentős zavart okozna - e területek közé tartoznak többek között a pénzügyi szolgáltatások, a légi közlekedés, a vámügyek és az éghajlat-politika.
Megvan az utolsó előttiként bejelentett F1-pilóta, Albon rajtszáma is.
Egy 31 éves palesztin állampolgár 2018. október 20-án éjszaka Budapest XIII. kerületében egy társasházig követett egy nőt, majd a lépcsőházban lenyomta a földre, és szexuális aktust akart létesíteni v [...]
103news.com — информационный сайт, транслирующий новости города Вашего города онлайн. Всё, что происходило и происходит в городе — в оперативной ленте ежедневных новостей в интерактивном режиме на сайте 103news.com.
Самые свежие новости Вашего города, а также полный архив ежедневных событий города с аналитикой, комментариями и прямыми ссылками на источники информации. Местные городские, авторитетные региональные и популярные федеральные новостные агентства и телеканалы — в одной ленте новостей, упорядоченные по времени публикации и с обязательным указанием первоисточника информации. Ничего лишнего. Всё о чём говорят, пишут в газетах и блогах, показывают по телевизору и транслируют в интернете — из первых рук.
103news.com — самый полный календарь значимых и не очень событий Вашего города, в Вашем городе и о Вашем городе вчера, сегодня и прямо сейчас — от пользователей нашего сайта в режиме онлайн. А также — актуальные статьи и мировые новости.
Если же Вы проживаете в городе Вашем городе или у Вас есть просто интересная информация о городе и горожанах мы всегда рады разместить её на нашем портале с указанием в публикации Вашего авторства. Пишите нам на электронный адрес: mail@29ru.net. Создайте свой блог и, если он будет интересен, то Вы получите совершенно бесплатно баннер и прямую ссылку на него, размещённую на всех страницах региональных интернет-ресурсов нашей веб-группы, а это — более 1 000 000 просмотров в месяц.
103news.com — быстрее, чем Я..., самые свежие и актуальные новости Вашего города — каждый день, каждый час с ежеминутным обновлением! Мгновенная публикация на языке оригинала, без модерации и без купюр в разделе Пользователи сайта 103news.com.
Как добавить свои новости в наши трансляции? Очень просто. Достаточно отправить заявку на наш электронный адрес mail@29ru.net с указанием адреса Вашей ленты новостей в формате RSS или подать заявку на включение Вашего сайта в наш каталог через форму. После модерации заявки в течении 24 часов Ваша лента новостей начнёт транслироваться в разделе Вашего города. Все новости в нашей ленте новостей отсортированы поминутно по времени публикации, которое указано напротив каждой новости справа также как и прямая ссылка на источник информации. Если у Вас есть интересные фото Вашего города или других населённых пунктов Вашего региона мы также готовы опубликовать их в разделе Вашего города в нашем каталоге региональных сайтов, который на сегодняшний день является самым большим региональным ресурсом, охватывающим все города не только России и Украины, но ещё и Белоруссии и Абхазии. Прислать фото можно здесь. Оперативно разместить свою новость в Вашем городе можно самостоятельно через форму.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости