Íme az Orbán-rendszer tökéletes ellensége
Rajzolni se lehetne jobbat a kormány ellen tüntető gender szakos, kanadai–belga állampolgár CEU-s hallgatónál. Az állítólag rendőrre támadó férfi akár 8 évet is kaphat.
Rajzolni se lehetne jobbat a kormány ellen tüntető gender szakos, kanadai–belga állampolgár CEU-s hallgatónál. Az állítólag rendőrre támadó férfi akár 8 évet is kaphat.
Vérmérgezést kapott, nem ment orvoshoz. A férje azért nyilatkozott, hogy mással ne történjen meg ez.
A túlóratörvény elleni tiltakozás és a közigazgatási bíróságok felállítása miatt kezdeményeznek európai parlamenti vitát a Zöldek.
Várhatóan Charles Michel marad a németalföldi állam miniszterelnöke a következő, jövő májusban esedékes parlamenti választásig.
A XIII. kerületben és Óbudán is támadott.
Megvenné a Puskin nevét viselő Moszkvai Állami Képzőművészeti Múzeum az Adonisz és Vénusz című festményt, amelyről az ő szakértői derítették ki, hogy Tiziano munkája. Egyelőre azonban várniuk kell.
Nyugat-Franciaországban 15 éve működik egy műhely, ahol sérült vagy öreg harangokat javítanak és újítanak fel. A cég profilja mára mindenfélére kiterjed, ami egy harangtoronyban előfordul.
Tengervízben élő algát használnak, így nem az élelmiszer helyén kell alapanyagot termeszteni.
Több mint egy kilót nyom, és éppen csak kétszáz grammal múlja alul a Magyarországon valaha talált legnagyobb isztriai szarvasgombát a mostani fogás.
A Szűcs Lajos ellen lázadó Markovits Lászlót kérte fel a kormány az új teniszközpont terveinek előkészítésére.
Azt, hogy pontosan kire ruházza át a részvényeit, az LMP-s képviselő nem árulta el. A megállapodásuk határozatlan időre szól.
Nem ellenzéki, hanem össztársadalmi összefogás van Magyarországon – jelentette ki a jobbikos Szilágyi György arra a felvetésre, hogy az MTVA székházánál az ellenzéki pártok közös akcióban vettek [...]
Ezzel az LMP-s politikus egy lépéssel eltávolodik a NER-közelivé vált BIF Nyrt.-től. De csak eggyel.
Ilyen fejlett társas viselkedést még nem láttak tengeri emlősőknél.
A brit üzleti napilap, a Financial Times Soros György üzletembert, filantrópot, a Fidesz ellenségét választotta meg az év emberének.
A bukaresti kormány úgynevezett kapzsisági illetéket akar kivetni jövő évtől a romániai bankokra – jelentette be Eugen Teodorovici pénzügyminiszter kedden. A tárcavezető több mint egy órás sajt [...]
A három párbeszédest biztonságiak fogadták a bejáratnál. A tüntetők követeléseit akarják átadni.
Sokan éreznek szorongást a közelgő ünnepek miatt, hiszen nem mernek, nem tudnak kiszakadni a mindennapok rohanásából. A menedzserbetegség gyógyszeresen és életmód terápiával eredményesen kezelhető.
Odesszába érkezett, és ott is kíván maradni Nagy-Britannia egy felderítő hajója.
Több millió forintnyi kár keletkezett az elmúlt hét tüntetései nyomán az Országház épületében és a Kossuth Lajos téren – közölte az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI érdeklődésére szerdán. Szilág [...]
Az MTVA szeptemberig 1,3 milliárd forintos veszteséget halmozott fel.
A kétéltű ugyanúgy a homokba dugja a fejét, mint az amerikai elnök a klímaváltozással kapcsolatban.
Nyomozók teperték le és vittel el tegnap Ódor Ferencet, az Encsi Járási Kormányhivatal vezetőjét – értesült alig egy órával ezelőtt a Népszava. Az eseményről az Index is beszámolt.
„A legrosszabbkor nincs jogosítványom” – mondta Ambrus Attila. Pénzbírságot is kapott.
103news.com — информационный сайт, транслирующий новости города Вашего города онлайн. Всё, что происходило и происходит в городе — в оперативной ленте ежедневных новостей в интерактивном режиме на сайте 103news.com.
Самые свежие новости Вашего города, а также полный архив ежедневных событий города с аналитикой, комментариями и прямыми ссылками на источники информации. Местные городские, авторитетные региональные и популярные федеральные новостные агентства и телеканалы — в одной ленте новостей, упорядоченные по времени публикации и с обязательным указанием первоисточника информации. Ничего лишнего. Всё о чём говорят, пишут в газетах и блогах, показывают по телевизору и транслируют в интернете — из первых рук.
103news.com — самый полный календарь значимых и не очень событий Вашего города, в Вашем городе и о Вашем городе вчера, сегодня и прямо сейчас — от пользователей нашего сайта в режиме онлайн. А также — актуальные статьи и мировые новости.
Если же Вы проживаете в городе Вашем городе или у Вас есть просто интересная информация о городе и горожанах мы всегда рады разместить её на нашем портале с указанием в публикации Вашего авторства. Пишите нам на электронный адрес: mail@29ru.net. Создайте свой блог и, если он будет интересен, то Вы получите совершенно бесплатно баннер и прямую ссылку на него, размещённую на всех страницах региональных интернет-ресурсов нашей веб-группы, а это — более 1 000 000 просмотров в месяц.
103news.com — быстрее, чем Я..., самые свежие и актуальные новости Вашего города — каждый день, каждый час с ежеминутным обновлением! Мгновенная публикация на языке оригинала, без модерации и без купюр в разделе Пользователи сайта 103news.com.
Как добавить свои новости в наши трансляции? Очень просто. Достаточно отправить заявку на наш электронный адрес mail@29ru.net с указанием адреса Вашей ленты новостей в формате RSS или подать заявку на включение Вашего сайта в наш каталог через форму. После модерации заявки в течении 24 часов Ваша лента новостей начнёт транслироваться в разделе Вашего города. Все новости в нашей ленте новостей отсортированы поминутно по времени публикации, которое указано напротив каждой новости справа также как и прямая ссылка на источник информации. Если у Вас есть интересные фото Вашего города или других населённых пунктов Вашего региона мы также готовы опубликовать их в разделе Вашего города в нашем каталоге региональных сайтов, который на сегодняшний день является самым большим региональным ресурсом, охватывающим все города не только России и Украины, но ещё и Белоруссии и Абхазии. Прислать фото можно здесь. Оперативно разместить свою новость в Вашем городе можно самостоятельно через форму.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости