A helyi roma egyesület vezetője az, aki állítása szerint csak megtalálja az állatokat, de a gazdik szerint sokan és elég határozottan kérnek pénzt.
Korábban írtuk: - Bebuzult a Douwe Egberts is - Haladó lett a BMW is: nőnek öltöző ratyival reklámozzák az új autójukat - Ötletes Durex-reklám a cigókérdés megoldásáért [...]
Ez már a második alkalom, hogy valaki önkezével vetett véget életének a belgrádi törvényhozás épülete előtt. (Külföld)
Ugyan a levelek és a kihívott szakemberek is rendszeresen eltévednek, de az önkormányzat szerint még így is kényelmesebb inkább semmit sem tenni. (Belföld)
Négy év javítóintézeti nevelésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön azt a fiatal lányt, aki megkéselte apját és nevelőanyját egy évvel ezelőtt a Pest megyei Csemőn. A tényállás szerin [...]
Korábban Vlajko Stojiljkovic volt belügyminiszter is itt követett el öngyilkosságot.
A csapatkvóta azt jelenti, hogy Magyarország egyesben is indíthat majd két asztaliteniszezőt az olimpia női versenyében.
Elkezdődött a legnagyobb Magyarországon épült lapátkerekes gőzös, a 2012-ben elsüllyedt Szőke Tisza roncsainak kiemelése csütörtökön reggel Szeged-Tápén. Heizler Tamás, a kiemelést végző Ma-Hard Ví [...]
Nem érkeznek meg a levelek, eltévednek a szakemberek, de van logikus magyarázat arra, miért alakultak így az utcanevek.
Az 1800-as évek elején készült hangszert két hónapja lopták el autójából a dél-bácskai Péterrévén.
Egy góllal, 11-10-re kikapott a magyar női vízilabda-válogatott az elődöntőben Spanyolországtól a budapesti Európa-bajnokságon. (Sport)
Ahhoz, hogy valamit elérjünk, először a saját törvényeinket kell rendbetenni - szögezi le Toroczkai László a sorozat újabb videójában, nemzetközi példákat is bemutatva a kitartásra. Korábban írtuk: [...]
A fertőzöttek száma csütörtök délutánra 630-ra emelkedett, a halálos áldozatoké pedig 18-ra. (Külföld)
Újabb lépést tett Lengyelország az EU-ból kifelé vezető úton a szájkosártörvény megszavazásával. Az első fegyelmi eljárást már ma megindították.
A gyöngyöspatai "roma" gyerekek érdekeit kell szem előtt tartani – így reagált a nemzetiségi ombudsmanhelyettes nyilatkozatára az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön. [...]
Háromdimenziós nyomtatással újraalkották a hangképző szervének nagy részét.
Az antarktiszi Thwaites-gleccser az összeroppanás szélére sodródott az olvadás miatt. Ha elpusztul, a teljes nyugat-antartiszi jégmező menthetetlenné válik, és beköszönt a Waterworld kora.
És pormentes szigetelőfalat is húznak a szomszédos építkezés miatt.
Papp László "Debrecen és a vidéki Magyarország nevében" utasította vissza azt, hogy Karácsony tragikusnak nevezte a múzeum költöztetését.
Erőteljes fellépést követeltek az antiszemitizmus ellen a Holokauszt Világfórumon felszólaló "államférfiak" Jeruzsálemben, a Jad Vasem holokauszt-múzeumban rendezett találkozón csütörtökön. [...]
A folyamat megismerése azonban még nem jelenti azt, hogy az ellenszerét is megtalálták. (Tudomány)
Orbán Viktor felvette a harcot az elítélteknek való kártérítéssel. Elmagyarázzuk, milyen körülmények között kell élnie az elítélt embereknek.
Súlyos balesetet szenvedett csütörtök reggel egy iskolabusz a türingiai Eisenach közelében, két nyolcéves diák életét vesztette, öten súlyosan, tizenöten pedig könnyebben megsérültek - közölte a német [...]
103news.com — информационный сайт, транслирующий новости города Вашего города онлайн. Всё, что происходило и происходит в городе — в оперативной ленте ежедневных новостей в интерактивном режиме на сайте 103news.com.
Самые свежие новости Вашего города, а также полный архив ежедневных событий города с аналитикой, комментариями и прямыми ссылками на источники информации. Местные городские, авторитетные региональные и популярные федеральные новостные агентства и телеканалы — в одной ленте новостей, упорядоченные по времени публикации и с обязательным указанием первоисточника информации. Ничего лишнего. Всё о чём говорят, пишут в газетах и блогах, показывают по телевизору и транслируют в интернете — из первых рук.
103news.com — самый полный календарь значимых и не очень событий Вашего города, в Вашем городе и о Вашем городе вчера, сегодня и прямо сейчас — от пользователей нашего сайта в режиме онлайн. А также — актуальные статьи и мировые новости.
Если же Вы проживаете в городе Вашем городе или у Вас есть просто интересная информация о городе и горожанах мы всегда рады разместить её на нашем портале с указанием в публикации Вашего авторства. Пишите нам на электронный адрес: mail@29ru.net. Создайте свой блог и, если он будет интересен, то Вы получите совершенно бесплатно баннер и прямую ссылку на него, размещённую на всех страницах региональных интернет-ресурсов нашей веб-группы, а это — более 1 000 000 просмотров в месяц.
103news.com — быстрее, чем Я..., самые свежие и актуальные новости Вашего города — каждый день, каждый час с ежеминутным обновлением! Мгновенная публикация на языке оригинала, без модерации и без купюр в разделе Пользователи сайта 103news.com.
Как добавить свои новости в наши трансляции? Очень просто. Достаточно отправить заявку на наш электронный адрес mail@29ru.net с указанием адреса Вашей ленты новостей в формате RSS или подать заявку на включение Вашего сайта в наш каталог через форму. После модерации заявки в течении 24 часов Ваша лента новостей начнёт транслироваться в разделе Вашего города. Все новости в нашей ленте новостей отсортированы поминутно по времени публикации, которое указано напротив каждой новости справа также как и прямая ссылка на источник информации. Если у Вас есть интересные фото Вашего города или других населённых пунктов Вашего региона мы также готовы опубликовать их в разделе Вашего города в нашем каталоге региональных сайтов, который на сегодняшний день является самым большим региональным ресурсом, охватывающим все города не только России и Украины, но ещё и Белоруссии и Абхазии. Прислать фото можно здесь. Оперативно разместить свою новость в Вашем городе можно самостоятельно через форму.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости