"Talán az ENSZ Biztonsági Tanácsát is összehívták volna." [...]
A Pécsre tartó Mecsek InterCity gázolt az Asztalos Sándor útnál. Jelentős késések a vonalon.
Vita alakult ki a sportszövetség és a paralimpiai bizottság között. Már az is lehet, hogy idén se lesz Tokióban.
Ezrek tüntettek pénteken Jordánia fővárosában, Ammánban Donald Trump amerikai elnök közel-keleti béketerve ellen azzal a jelszóval, hogy Palesztina nem eladó. Ammánban jelentős palesztin közösség é [...]
Elfogadták a koronavírus-járvány elleni védekezés akciótervét. Kiemelt figyelmet fordítanak a Kínából érkező utazókra.
A biztonságiak az autót üldözőbe vették és két személyt letartóztattak. Az amerikai elnök helyi idő szerint pénteken este érkezett volna a Mar-a-Lago klubba.
Londonban a parlamentnél volt, aki EU-s zászlót égetett. A brexit mellett és ellen is tüntetnek a kilépés napján.
Miközben Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjújában is sokat beszélt arról, hogy gátlástalan ügyvédek keresnek óriási pénzeket azzal, hogy a fogvatartottak börtönkörülményei miatt „pe [...]
A 2023-as jégkorong-világbajnokságra újítják fel a stadiont. Lángvágóval dolgoztak, egyszer csak megrogyott a csarnok fémváza.
Opposition mayor's remarks about "white, christian, heterosexual men" sparked fury amongst supporters of Hungary's right-wing governing party.
Vegyesen alakult a forint árfolyama pénteken a főbb devizákkal szemben. A dollárral szemben erősödött, az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült. (Gazdaság)
Az első járat, amelynek utasait a hatósági döntés értelmében megvizsgálják, az Air China 18:50-kor Minszk érintésével Pekingből érkező gépe – közölték. Közleményük szerint a szűrést a Repülőtéri [...]
A győri választás előtt a Fidesz jelölje mellett kampányolt a Kiscsillag énekese. Dézsié volt az ötlet, a Fidesznek nem tetszett. Lovasit meglepték a támadások.
Péntek estétől valamennyi közvetlenül Kínából érkező utast megvizsgálnak a Liszt Ferenc-repülőtéren a koronavríus-járvány miatt, mielőtt belépne az országba - közölte a Budapest Airport Zrt. (Belföld)
Hogy támad a vírus? Mik a betegség tünetek? Ki hal bele? Hogy kell kezelni? Ezekre próbál választ adni egy friss tanulmány.
A britek kilépésével olyan kezdeményezések is napirendre kerülhetnek, amelyektől eddig London tartotta vissza az EU-t.
A digitális világ veszélyeire hívja fel figyelmet érzékenyítő foglalkozások keretében a #kikapcs – Mobil OFF, Élmény ON mozgalom. A résztvevők a FOMO című film vetítése utáni, rendhagyó osztályfőnöki óra keretében dolgozhatják fel a történet által felvetett súlyos és komoly kérdéseket, mindezt a szereplők és szakember bevonásával.
Az ötödik évad lesz az utolsó a brit királyi család történetét feldolgozó Netflix-sorozatból. Meghan és Harry így már biztos nem lesznek benne.
A felszabaduló helyek közül 27-et más tagállamok között osztanak szét az Európai Parlamentben.
Eközben az államfő megduplázta eurómegtakarítását, derül ki legfrissebb vagyonnyilatkozatából.
A Hartung Attila rendezte FOMO – Megosztod, és uralkodsz lett 2019 legjobb magyar mozgóképe a magyar filmkritikusok szerint péntek délután a MÚOSZ budapesti székházában tartott gálán. (Kultúra)
Nem csak a csövek egyre idősebbek a víziközműágazatban: a dolgozóknak is egyre nagyobb hányada készül nyugdíjba és nincs utánpótlás. Az ok egyaránt a mind komolyabb pénzhiány. (Gazdaság)
Nem értik a liberális széplelkek, vajon mi szükség lehet arra a csúnya szegregációra... Lassan beszélni kezdenek a gyöngyöspatai tanárok, de egy ilyen videó többet mond ezer szónál. Már csak abba kell [...]
103news.com — информационный сайт, транслирующий новости города Вашего города онлайн. Всё, что происходило и происходит в городе — в оперативной ленте ежедневных новостей в интерактивном режиме на сайте 103news.com.
Самые свежие новости Вашего города, а также полный архив ежедневных событий города с аналитикой, комментариями и прямыми ссылками на источники информации. Местные городские, авторитетные региональные и популярные федеральные новостные агентства и телеканалы — в одной ленте новостей, упорядоченные по времени публикации и с обязательным указанием первоисточника информации. Ничего лишнего. Всё о чём говорят, пишут в газетах и блогах, показывают по телевизору и транслируют в интернете — из первых рук.
103news.com — самый полный календарь значимых и не очень событий Вашего города, в Вашем городе и о Вашем городе вчера, сегодня и прямо сейчас — от пользователей нашего сайта в режиме онлайн. А также — актуальные статьи и мировые новости.
Если же Вы проживаете в городе Вашем городе или у Вас есть просто интересная информация о городе и горожанах мы всегда рады разместить её на нашем портале с указанием в публикации Вашего авторства. Пишите нам на электронный адрес: mail@29ru.net. Создайте свой блог и, если он будет интересен, то Вы получите совершенно бесплатно баннер и прямую ссылку на него, размещённую на всех страницах региональных интернет-ресурсов нашей веб-группы, а это — более 1 000 000 просмотров в месяц.
103news.com — быстрее, чем Я..., самые свежие и актуальные новости Вашего города — каждый день, каждый час с ежеминутным обновлением! Мгновенная публикация на языке оригинала, без модерации и без купюр в разделе Пользователи сайта 103news.com.
Как добавить свои новости в наши трансляции? Очень просто. Достаточно отправить заявку на наш электронный адрес mail@29ru.net с указанием адреса Вашей ленты новостей в формате RSS или подать заявку на включение Вашего сайта в наш каталог через форму. После модерации заявки в течении 24 часов Ваша лента новостей начнёт транслироваться в разделе Вашего города. Все новости в нашей ленте новостей отсортированы поминутно по времени публикации, которое указано напротив каждой новости справа также как и прямая ссылка на источник информации. Если у Вас есть интересные фото Вашего города или других населённых пунктов Вашего региона мы также готовы опубликовать их в разделе Вашего города в нашем каталоге региональных сайтов, который на сегодняшний день является самым большим региональным ресурсом, охватывающим все города не только России и Украины, но ещё и Белоруссии и Абхазии. Прислать фото можно здесь. Оперативно разместить свою новость в Вашем городе можно самостоятельно через форму.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости