Ingyen középiskolai oktatást, érettségit biztosít Kübekháza a nyolc általánost végzett felnőtteknek
Molnár Róbert polgármester azt mondta, a közfoglalkoztatottnak is állják a költségeket.
Читать дальше...
Molnár Róbert polgármester azt mondta, a közfoglalkoztatottnak is állják a költségeket.
Читать дальше...
A csaknem 61 milliárd dolláros amerikai segély nagy részét az ukránok védekezésre fordítják, de szánnak pénzt a költségvetésük rendbetételére és határvédelemre is.
Читать дальше...
A háborús agresszor Putyin-rezsimmel létesített üzleti kapcsolat miatt szankció nem fenyeget, csak a biztosítékot fogja kivágni egy kicsit az EU-ban.
Читать дальше...
A Reformátorok terén az ellenzéki párt önkormányzati képviselője és társai újra akcióztak. Hiába kezdeményezték a kegyelmi botrányban érintett református püspökre emlékeztető feliratok eltávolítását, a városrész fideszes vezetői máig nem léptek.
Читать дальше...
A magyar külügyminiszter részvétét nyilvánította a halálos áldozatok miatt.
Читать дальше...
Különös kép kering a közösségi médiában, s hozzá még különösebb történet. A portrén látható, igézően szép tekintetű nő állítólag Amerika leggazdagabb özvegye volt, akiről a világhírű New York-i Szabadság-szobrot is mintázták. Vajon mi igaz a legendából? Három fonódó történet vezet el a meglepő válaszokhoz.
Читать дальше...
Szabályos politikai „benihilsót” adott elő a héten szorgos népünk megbonthatatlan kormánya.
Читать дальше...
Nem véletlen, hogy az elnöki kegyelmi botrány idején influenszerek tudtak tömegtüntetést szervezni, és annak hangütése teljesen elütött attól, amit az Orbán-rendszer politikai közbeszéde ránk erőltet. Mint ahogy Magyar Péter népszerűsége sem jelszó- és programpufogtatásból, hanem egy árkok nélküli nemzeti közéleti tér kialakításának reményéből táplálkozik.
Читать дальше...
A lépésre az amerikaiak az után a vasárnapra virradóra Rafahot érő támadás után szánták el végleg magukat, amelyben 14 gyermek is meghalt.
Читать дальше...
Legjobb eredménye a 2020-as negyedik helyezés volt.
(Sport)
A washingtoni képviselőház szombati rendkívüli ülésén elfogadta a 95 milliárdos segélycsomagot, amely Ukrajna és Izrael mellett Tajvan önvédelmét is szolgálja majd.
Читать дальше...
Fucsovics Márton nyerte meg az 579 ezer euró (230 millió forint) összdíjazású bukaresti salakpályás férfi tenisztornát, ezzel elhódította karrierje második trófeáját. A döntőben 6:4, 7:5-re győzött az argentin Mariano Navone ellen
Читать дальше...
Az LMP társelnöke nyílt levében szólította fel a Momentumot elszámolásra, majd némi személyeskedés után a 3-as metróról, egy bizottsági jelentésről, és a BKV vezérigazgatójáról kérdezte.
Читать дальше...
Megnehezíthetik a terhesség megszakítását egy új olasz törvénytervezet alapján, amely kiterjedtebb jogköröket biztosítana az abortuszellenes egyesületek számára. A képviselőház már áldását adta, nemsokára a szenátusnak kell döntenie.
Читать дальше...
A most 74 éves terrorista a háromszoros életfogytiglanját tölti Franciaországban.
Читать дальше...
Egységes folyam a Csillagok – Égbeli tűk előadása a Fővárosi Nagycirkuszban.
Читать дальше...
Az államfő a felújított jáki Szent György-templom újraszentelésén mondott beszédet.
Читать дальше...
A tulajdonos túl közeli kapcsolatban áll a Kínai Kommunista Párttal, amely vélhetően illegális adatgyűjtésre használja a platformot.
Читать дальше...
A művészt megihlette a „királydráma”, amelyhez írt egy mesét is.
(Kultúra)
A piacot nem érte váratlanul a halving, a virtuális valutában spekuláló befektetők előre készültek a kínálatszűkülésre, de akad cég, amely 30,2 százalékot veszített az értékéből.
Читать дальше...
Kalocsai László milliárdokért vehette és még milliárdokat költhetett a folyamatos fejlesztés alatt álló történelmi szőlőbirtokra.
Читать дальше...
Izrael szerint ő a Hamász fegyvereseit vette célba. A városban több mint egymillió a Gázai övezet északi részéről a háború elől menekült ember él.
Читать дальше...
Vitányi Iván, a küzdelmes Apáczai hűséges utóda 100 év múltán újra megélte ezt az Ady emlegette veszélyt. Mindent megtett a „néplélek”, a tömegek kultúrájának és kulturáltságának elmélyítéséért. Ezért is nevezhetjük hídépítőnek, a demokratikus éthosz harcosának. Vagy ahogy önmagát minősítette ironikusan: küszöbembernek.
Читать дальше...
Az egészségügyet is felügyelő tárca hatékonyság növelésére hivatkozva küldi majd a legkevesebb kétfős ellenőri csoportokat.
Читать дальше...
Két ember vesztette életét, amikor a Ferihegyi úton a repülőtér irányából a főváros felé tartó Volkswagen Touareg áttért a szemközti sávba. Sofőrje, egy moldovai állampolgár és utasai, hét nepáli segítségnyújtás nélkül menekült el a helyszínről.
Читать дальше...103news.com — информационный сайт, транслирующий новости города Вашего города онлайн. Всё, что происходило и происходит в городе — в оперативной ленте ежедневных новостей в интерактивном режиме на сайте 103news.com.
Самые свежие новости Вашего города, а также полный архив ежедневных событий города с аналитикой, комментариями и прямыми ссылками на источники информации. Местные городские, авторитетные региональные и популярные федеральные новостные агентства и телеканалы — в одной ленте новостей, упорядоченные по времени публикации и с обязательным указанием первоисточника информации. Ничего лишнего. Всё о чём говорят, пишут в газетах и блогах, показывают по телевизору и транслируют в интернете — из первых рук.
103news.com — самый полный календарь значимых и не очень событий Вашего города, в Вашем городе и о Вашем городе вчера, сегодня и прямо сейчас — от пользователей нашего сайта в режиме онлайн. А также — актуальные статьи и мировые новости.
Если же Вы проживаете в городе Вашем городе или у Вас есть просто интересная информация о городе и горожанах мы всегда рады разместить её на нашем портале с указанием в публикации Вашего авторства. Пишите нам на электронный адрес: mail@29ru.net. Создайте свой блог и, если он будет интересен, то Вы получите совершенно бесплатно баннер и прямую ссылку на него, размещённую на всех страницах региональных интернет-ресурсов нашей веб-группы, а это — более 1 000 000 просмотров в месяц.
103news.com — быстрее, чем Я..., самые свежие и актуальные новости Вашего города — каждый день, каждый час с ежеминутным обновлением! Мгновенная публикация на языке оригинала, без модерации и без купюр в разделе Пользователи сайта 103news.com.
Как добавить свои новости в наши трансляции? Очень просто. Достаточно отправить заявку на наш электронный адрес mail@29ru.net с указанием адреса Вашей ленты новостей в формате RSS или подать заявку на включение Вашего сайта в наш каталог через форму. После модерации заявки в течении 24 часов Ваша лента новостей начнёт транслироваться в разделе Вашего города. Все новости в нашей ленте новостей отсортированы поминутно по времени публикации, которое указано напротив каждой новости справа также как и прямая ссылка на источник информации. Если у Вас есть интересные фото Вашего города или других населённых пунктов Вашего региона мы также готовы опубликовать их в разделе Вашего города в нашем каталоге региональных сайтов, который на сегодняшний день является самым большим региональным ресурсом, охватывающим все города не только России и Украины, но ещё и Белоруссии и Абхазии. Прислать фото можно здесь. Оперативно разместить свою новость в Вашем городе можно самостоятельно через форму.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости