Vlagyimir Putyin májusban Pekingbe készül, hóna alatt egy utópikus szocialistának tartott szerző művével
Az orosz elnök egy gesztust viszonoz azzal, hogy újabb „megválasztása” utáni első útja a kínai fővárosba vezet.
Читать дальше...
Az orosz elnök egy gesztust viszonoz azzal, hogy újabb „megválasztása” utáni első útja a kínai fővárosba vezet.
Читать дальше...
Pedro Sánchez miniszterelnök az ügy miatt már a lemondását fontolgatta, amikor a feljelentő civil szervezet elismerte, csak sajtóinformációk alapján fordultak a hatóságokhoz.
Читать дальше...
Az egy napra érkező turisták, akik kifizették az öt eurót, QR-kódokkal a kezükben rohangáltak, a szállásadók értetlenkedtek, több száz lakos pedig tüntetett.
Читать дальше...
Három diákszervezet – az ADOM Diákmozgalom, az Egységes Diákfront és a Fridays for Future – jelentette be, kit támogatnak a főpolgármester-jelöltek közül.
Читать дальше...
Béremelésért küzdenek az MTA-tól öt évvel ezelőtt elszakított kutatóhálózat dolgozói, de a fenntartó még tárgyalni sem hajlandó velük. Helyzetük csak romlott az átalakítás óta.
Читать дальше...
A szakképesítés nélküli ápoló dupla adag káliumot adott a magatehetetlen idős férfinak, aki perceken belül szívelégtelenségben meghalt.
Читать дальше...
Nem tudták kihallgatni az agresszív férfit, mert az annyira ittas volt.
Читать дальше...
A V4 országokban végzett reprezentatív felmérés szerint itthon 2022-ben 48 százalék, 2023-ban pedig 56 százalék aggódott a médiaszabadságért, az idei eredmény ehhez képest is 6 százalékos emelkedést mutat.
Читать дальше...
A cég vezetői a külső körülményeket okolták a rosszabb eredmények miatt.
Читать дальше...
A lendületes kormányzati fenyegetőzések ellenére szerdán a kabinet mégsem döntött a hazai üzemanyagárak – pontosabban a kereskedői árrések – törvényi letöréséről – derült ki Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternek a kormányülést követő, a Karmelita kolostorban tartott sajtótájékoztatóján, amelyre lapunk szokás szerint nem kapott meghívót. Nyilvánosan elérhető adatsorok alapján végzett számításaink cáfolják a miniszter szavait.
Читать дальше...
Az orosz befolyásolási kampányokról és kísérletekről szóló állásfoglalás felszólítja a német szélsőjobboldalt, hogy számoljon el a pénzügyeivel.
Читать дальше...
A voksok 73 százalékát a jelenlegi főpolgármester kapta.
(Belföld)
Sajtóinformációk szerint a 40 év körüli asszonyt leszúrták.
(Bűnügy-baleset)
Közösség tagja elleni erőszak bűntettével gyanúsítják őket. A végzés nem végleges.
Читать дальше...
A csütörtöki tanácskozáson a kormánypárti képviselők világossá tették, 2025. január 31. után nem várnak a józsefvárosi kisajátítással, mert bővítik a Ludovika Campust. Egyben minden ellenzéki javaslatot lesöpört a fideszes többség.
Читать дальше...
Tyimur Ivanovot a kedd este a munkahelyén vette őrizetbe a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Читать дальше...
A vezérkari főnök utasításban szabályozhat olyan dolgokat, melyek eddig a honvédelmi miniszter hatáskörébe tartoztak.
Читать дальше...
Dobrev Klára, ellenzéki párt EP-képviselője, a baloldali pártszövetség listavezetője a Fideszt és Orbán Viktort sejti az incidens mögött.
Читать дальше...
Hivatalos magyarázat szerint az adónyomozók célszerűségi okokból veszik át a büntetőügy aktáit.
Читать дальше...
Annak finanszírozásához pedig kriptovalutát is felhasználtak – mondta az orosz pénzügyi felügyelet vezetője.
Читать дальше...
Költöznek és frissítenek.
(Gazdaság)
A New York-i legfelsőbb bíróság eljárási hibák miatt döntött így, határozata szerint az ügyészek behívhattak olyan tanúkat, akiknek a vádjai nem képezték a per részét.
Читать дальше...
Nyitottak voltak a beszélgetésre, kiderült, hogy erdélyiek, és az Orbán-kormány több húzása újdonságként érte őket.
Читать дальше...
Az Orvostechnikai Szövetség főtitkára hangsúlyozta, hogy a NEAK honlapján lévő táblázatban 56 milliárd forint felosztása szerepel a 64 milliárd helyett, a Szegedi és a Debreceni Egyetem pedig nincs a konszolidált intézmények között.
Читать дальше...103news.com — информационный сайт, транслирующий новости города Вашего города онлайн. Всё, что происходило и происходит в городе — в оперативной ленте ежедневных новостей в интерактивном режиме на сайте 103news.com.
Самые свежие новости Вашего города, а также полный архив ежедневных событий города с аналитикой, комментариями и прямыми ссылками на источники информации. Местные городские, авторитетные региональные и популярные федеральные новостные агентства и телеканалы — в одной ленте новостей, упорядоченные по времени публикации и с обязательным указанием первоисточника информации. Ничего лишнего. Всё о чём говорят, пишут в газетах и блогах, показывают по телевизору и транслируют в интернете — из первых рук.
103news.com — самый полный календарь значимых и не очень событий Вашего города, в Вашем городе и о Вашем городе вчера, сегодня и прямо сейчас — от пользователей нашего сайта в режиме онлайн. А также — актуальные статьи и мировые новости.
Если же Вы проживаете в городе Вашем городе или у Вас есть просто интересная информация о городе и горожанах мы всегда рады разместить её на нашем портале с указанием в публикации Вашего авторства. Пишите нам на электронный адрес: mail@29ru.net. Создайте свой блог и, если он будет интересен, то Вы получите совершенно бесплатно баннер и прямую ссылку на него, размещённую на всех страницах региональных интернет-ресурсов нашей веб-группы, а это — более 1 000 000 просмотров в месяц.
103news.com — быстрее, чем Я..., самые свежие и актуальные новости Вашего города — каждый день, каждый час с ежеминутным обновлением! Мгновенная публикация на языке оригинала, без модерации и без купюр в разделе Пользователи сайта 103news.com.
Как добавить свои новости в наши трансляции? Очень просто. Достаточно отправить заявку на наш электронный адрес mail@29ru.net с указанием адреса Вашей ленты новостей в формате RSS или подать заявку на включение Вашего сайта в наш каталог через форму. После модерации заявки в течении 24 часов Ваша лента новостей начнёт транслироваться в разделе Вашего города. Все новости в нашей ленте новостей отсортированы поминутно по времени публикации, которое указано напротив каждой новости справа также как и прямая ссылка на источник информации. Если у Вас есть интересные фото Вашего города или других населённых пунктов Вашего региона мы также готовы опубликовать их в разделе Вашего города в нашем каталоге региональных сайтов, который на сегодняшний день является самым большим региональным ресурсом, охватывающим все города не только России и Украины, но ещё и Белоруссии и Абхазии. Прислать фото можно здесь. Оперативно разместить свою новость в Вашем городе можно самостоятельно через форму.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
103news.com — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.
Музыкальные новости